Megdobálták a szerb kormányfőt Srebrenicában

Vágólapra másolva!
Megdobálták Aleksandar Vucic szerb kormányfőt szombaton a Srebrenica melletti Potocari emlékhelyen, amíg az áldozatok neveit tartalmazó kőtáblák mellett vonult el; Vucic sietősen távozott a helyszínről.
Vágólapra másolva!

A tömeg műanyag palackokat, köveket és más tárgyakat dobott a távozó szerb kormányfő felé, aki a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen vett részt.

A megemlékezésen minden felszólaló népirtásként ítélte el azt, ami 1995 júliusában Srebrenicában történt, amikor a boszniai szerb csapatok elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak.

Eltemetik az újonnan azonosított áldozatokat Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

A szerb hivatalos álláspont szerint azonban nem történt népirtás, a bűncselekményeket „egyes konkrét személyek követték el”.

Aleksandar Vucic személye azért is válthat ki ellenszenvet a bosnyákokból, mert a szerb politikus húsz évvel ezelőtt - még Vojislav Seselj Szerb Radikális Pártjának tagjaként - kemény hangvételű beszédekben védte a boszniai szerbek lépéseit.

1995 nyarán, néhány nappal a srebrenicai mészárlás után például azt mondta: „ha meggyilkoltok egy szerbet, mi 100 muszlimot gyilkolunk meg”.