Több helyen csapott le az Iszlám Állam

Vágólapra másolva!
Két katonai ellenőrzőpontot támadtak meg iszlamista fegyveresek szombaton a Sínai-félszigeten, a merényletekben megöltek öt egyiptomi katonát, és hetet megsebesítettek.
Vágólapra másolva!

A MENA egyiptomi hírügynökség jelentése szerint a támadások az észak-sínai Sejk-Zuvejd település mellett történtek. A szélsőségesek rakétagránátokkal támadtak az ellenőrzőpontokra, ezután tűzharc bontakozott ki köztük és a katonák között. A merényletek elkövetését a Vilaját Színáa (Sínai Tartomány) nevű szélsőséges szervezet vállalta magára.

Hűségesküt tettek

Mindkét ellenőrzőpont színhelye volt az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezethez köthető szélsőséges csoport összehangolt támadásának július 1-jén. A szélsőségesek összesen öt ellenőrzőpontot rohantak le, és kéttucatnyi katonát öltek meg. A legveszedelmesebbnek tartott egyiptomi terrorcsoport, a Sínai Tartomány tavaly novemberben fogadott hűségesküt Abu Bakr al-Bagdádinak, az Iszlám Állam önjelölt kalifájának.

Keresztényeket raboltak el

Három afrikai keresztényt rabolt el Líbiában az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet, amely vasárnap az áldozatok útlevelének fényképével hitelesítette állítását. A közösségi médiában nyilvánosságra hozott szűkszavú tájékoztatás szerint a túszok Egyiptomból, Ghánából és Nigériából származnak.

Egy magát megnevezni nem kívánó helyi lakos azt mondta, hogy a férfiakat Szirt városától délkeletre, Nufijah településen ejtették rabul. Az értesülést megerősítette Mohamed el-Hedzsázi, a nemzetközileg elismert líbiai kormány katonai szóvivője.

Káosz

Az Iszlám Állam, hasonlóan ahhoz, ahogy azt tette Irakban és Szíriában, az észak-afrikai Líbiában is jelentős területeket foglalt el az országban uralkodó káosz miatt. Többtucatnyi embert lefejeztek, és külföldi érdekeltségeket támadtak meg az ország fővárosában, Tripoliban. Moamer Kadhafi diktatúrájának négy évvel ezelőtti megdöntése óta teljes a zűrzavar az országban, ahol számos iszlamista milícia csatározik egymással, miközben két parlament és két kormány működik párhuzamosan. Líbia keleti részén ugyanakkor az al-Kaida és az Iszlám Állam is harcol egymással befolyásának kiterjesztéséért.