Kelet-Ukrajna után Kárpátalja következhet

Lázár János Budapest, 2015. július 21.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján az Országházban 2015. július 21-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Budapest, 2015. július 21. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján az Országházban 2015. július 21-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A szomszédos Magyarország egyre inkább kiélezi a kárpátaljai helyzetet – állítja egy ukrán biztonságpolitikai szakértő.
Vágólapra másolva!

A Prava Szprava Társadalmi Kezdeményezés vezetője a magyar titkosszolgálatok ukrajnai tevékenységét vette górcső alá a Glavredben megjelent elemzésében.

Dmitro Sznyegirjov szerint a magyarországi szakszolgálatok mesterségesen kiélezik a helyzetet Kárpátalján a szeparatista törekvések megjelenésével.

Aktívan működnek

Állítását arra alapozza, hogy „Budapest magyar útleveleket osztogat a megye lakosságának”, és a szakadár Donyecki Népköztársaság hadseregének kötelékében harcol Ukrajna ellen a Szent István Légió nevű magyar önkéntes zászlóalj.

Emlékeztetett arra is, hogy Lázár János elismerte: a magyar titkosszolgálatok az ukrán–orosz konfliktus kezdetétől aktív tevékenységet folytatnak Ukrajnában.

A magyarországi jótékonysági szervezetek 100 millió forint értékű segélyadományt vittek Kárpátaljára Forrás: MTI/Nemes János

Megvédik a magyarokat

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a nemzetbiztonsági bizottság június végi ülésén az ukrán–orosz konfliktussal magyarázta, hogy át kellett szervezni és megerősíteni az Információs Hivatalt.

„A katonai titkosszolgálat, a katonai hírszerzés és a polgári hírszerzés ebben a munkában Ukrajnában kiválóan teljesített” – mondta a miniszter, akinek a szavai nyomán bekérették a kijevi külügyminisztériumba a magyar nagykövetet.

Lázár János e heti tájékoztatóján is foglalkozott a témával. Az Origo kérdésére, hogy az ukrán nemzetbiztonsági szervek tudtak-e a magyar hatóságok tevékenységéről, azt válaszolta: a szomszédos országok belügyi szerveinek meg kell barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy a magyar állam minden helyzetben, minden polgárát meg fogja védeni az országhatáron belül és kívül.

Lázár János e heti tájékoztatóján is foglalkozott a titkosszolgálatok ukrajnai tevékenységével Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Aggasztja a kettős állampolgárság

Sznyegirjov szerint ebben a helyzetben nem is a politikai pártok szerepe a legaggasztóbb, hanem a kettős állampolgárság intézménye, és az, hogy magyar fegyveresek szereznek harci tapasztalatokat Kelet-Ukrajnában.

A szakértő úgy véli, hogy a magyar titkosszolgálatoknak az Ukrajnában élő „magyar állampolgárok védelmét szolgáló műveletei” azt bizonyítják, hogy Magyarország Ukrajnával szembeni területi igényei a kelet-ukrajnaihoz hasonló eseményekbe torkollhatnak.