Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Törökország július 24-én légi csapásokba kezdett az Iszlám Állam iraki és szíriai állásai ellen, Irakba pedig nem sokkal később török szárazföldi csapatok is érkeztek. A hadműveleteket egy, Suruc városában történt bombamerényletre válaszul indították el, amikor a török hatóságok szerint
az Iszlám Államhoz köthető merénylők 27 fiatalt öltek meg,
akik éppen a háborúban lerombolt szíriai kurd város, Kobani újjáépítésében készültek segíteni.
Azonban az iszlamisták elleni hadművelet közben a török légierő a kurd lázadó szervezet, a PKK (Kurd Munkáspárt) törökországi és iraki állásait is bombázza.
Sokak szerint a terrorszervezet elleni háború leple alatt Erdogan valójában a PKK-val és annak szíriai partnerszervezetével, a YPG-vel számolna le. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy a terrorellenes műveletek során
letartóztatott személyek 80 százaléka kurd,
akiket nem az Iszlám Állammal, hanem a PKK-val való együttműködéssel vádolnak.
A PKK elleni támadás hivatalos indoka az volt, hogy a merénylet után a PKK fegyveresei bosszúból megöltek két török rendőrt. A kurdok ugyanis azt sejtetik, hogy a 27 áldozattal járó korábbi merényletet a törökök követték el, sőt ebben akár össze is játszhattak az Iszlám Állammal. Nem ez volt az első eset, hogy a 2009-es Törökország–PKK-tűzszünetet megszegi valamelyik fél, a válaszcsapás mértéke alapján azonban többről lehet szó, mint két rendőr halálának megbosszulásáról.
A háttérben sokak szerint belpolitikai okok állhatnak, mivel
egy új kurd párt megerősödése miatt Erdogan már inkább csak szavazókat veszíthet a kurd békefolyamat folytatásával.
A hadműveletek a kurdok közé is éket verhetnek, hiszen az iraki kurd tartomány nem engedheti meg magának, hogy szembekerüljön Törökországgal.
Az országot jelenleg elnökként vezető Recep Tayyip Erdogan korábban kevéssé köteleződött el az Irakban és Szíriában aktív Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban, bár azt engedélyezte, hogy az amerikai pilóták török légi bázisokról szálljanak fel, valamint hogy az iraki kurdok Törökországon keresztül szállíthassanak erősítést és hadianyagot Szíriába. Egyes hírek szerint a török légierő most a szíriai kurdok állásait is bombázta, ezt azonban Ankara tagadta. Az viszont biztos, hogy a korábbi együttműködésnek vége.
Szíria és Irak északi részén az utóbbi több mint egy évben
a kurd fegyveresek tartották fel az Iszlám Állam előrenyomulását.
A két országban két különböző kurd mozgalom szervezte meg az ellenállást: Irakban az amerikai megszállás óta autonóm tartományként létezik Kurdisztán, a mérsékelt Kurd Demokrata Párt (KDP) vezetésével, Maszúd Barzani elnökletével.
Szíriában ezzel szemben a radikális baloldali Demokratikus Egységpárt (PYD) nevű alakulat szervezte meg a Népvédelmi Egységek (YPG) néven ismertté vált csapatokat. Ezután sikerrel harcoltak az Iszlám Állam ellen.
A NATO stratégiája a terroristák ellen az utóbbi időben már egyértelműen a YPG-re épült
a megbízhatatlanná vált, szintén iszlamista befolyás alatt álló szír ellenzékkel szemben - akik fő támogatójának Erdogant tartják.
A YPG – amely korábban földalatti mozgalomként működött Szíriában – azonban ideológiáját és kapcsolatait tekintve is közel áll a törökországi Kurd Munkáspárthoz (PKK). A pártot Törökországban, ahogy a NATO más országaiban is, terrorszervezetként tartják számon, célja többek között a törökországi kurd területek függetlenné válása.
Ehhez a célhoz a PKK sosem jutott közel, szíriai testvérszervezetüknek azonban mintha sikerült volna, ami Abdullah Öcalan pártjának nem:
a kurd területek a szíriai háború elején többé-kevésbé függetlenítették magukat
mind a kormánytól, mind a felkelőktől. A kurd közigazgatás az amerikai katonai segítségnyújtással sajátos nemzetközi elismerést is kapott. Ankara ezt nyilvánvalóan fenyegetésként éli meg, hiszen egy független szíriai kurd állam később hátországot jelentene a PKK-nak. Nyáron a török külügy már egyenesen arról beszélt, hogy
a YPG semmivel sem jobb, mint az Iszlám Állam vagy a Bassár el-Aszad-féle szír kormány.
Erdogan pedig terroristáknak nevezte a YPG harcosait, azt mondta, fenyegetést jelent Törökországra, hogy a kurdok ellenőrzik a határ menti területeket.
Az elmúlt hónapokban pedig úgy tűnt, soha nem látott mértékben rendeződik a kurd-török viszony. Erdogan egészen közeli együttműködést alakított ki az iraki kurdok vezetőivel. Maszúd Barzani iraki kurd elnök Törökországot nevezte meg legfőbb szövetségesének, a török külügy pedig jelezte, elfogadnák, ha az iraki kurdok függetlenséget nyernének.
Tavaly októberben Erdogan azt is engedélyezte, hogy az iraki kurd pesmerga fegyveresei Törökországon keresztül szállítsanak erősítést szíriai honfitársaiknak.
Korábban Erdogan kormánya komoly gesztusokat tett a törökországi kurdok felé is, ennek köszönhetően 2009-ban sikerült egy fegyverszünetről is megegyezni a PKK-val, bár ezt azóta egyik fél sem vette túl komolyan, a tárgyalások azonban folytatódtak. Az Erdogan vezette AKP ezzel együtt hamar népszerű lett a törökországi kurdok körében, akik
a törökországi népesség mintegy 20 százalékát adják.
A kurdok sokáig a kormánypárt, az AKP megbízható támogatóinak számítottak – egészen egy kurd párt, a Népi Demokratikus Párt megjelenéséig.
A kurd politikus, Selahattin Demirtaş Népi Demokratikus Pártja (HDP) eredetileg nem kurd nemzeti pártként indult, azonban felkarolta a kurd autonómia ügyét, és hamar elszipkázta a kurd szavazókat Erdogan pártjától. Az AKP az idei választásokon ugyan az első helyen végzett, elveszítette azonban abszolút többségét, ami jórészt a kurd szavazók elpártolásának volt köszönhető.
Egyes elemzők a mostani hadműveletekből arra következtetnek, hogy Erdogan nem is próbálja visszaszerezni őket. Ehelyett újabb irányváltással a kurdellenes érzelmekre próbál apellálni. A PKK elleni támadással megoldhatja a párt koalíciós gondjait. A kisebbségben kormányzó AKP-val például a második legnagyobb ellenzéki párt, a nacionalista MHP eddig éppen
a kurd békefolyamat miatt utasította el a koalíciót.
A légi csapások után pedig a legnagyobb ellenzéki párt, a CHP jelentkezett be koalíciós partnernek.
Igaz, egyáltalán nem biztos, hogy Erdogan bárkivel koalícióra szeretne lépni.
Török ellenzékiek szerint lehet, hogy szándékosan húzza el a koalíciós tárgyalásokat, hogy a parlament kénytelen legyen új választásokat kiírni.
Ezen – mondják a török ellenzékiek – Erdogan reményei szerint többséget szerezhet, mivel a CHP és az MHP szavazói átszavazhatnak rá a keményvonalasabb kurdpolitika miatt.
Az is elképzelhető, hogy az elnök célja a háborús hisztéria felkeltésével a HDP kiszorítása a törvényhozásból. A parlament szerdai ülésén Erdogan azt javasolta, függesszék fel azoknak a képviselőknek a mentelmi jogát, akikről
gyanítható, hogy kapcsolatban állnak a PKK-val”
– korábban ugyanis éppen a HDP-t vádolták ezzel, amit Demirtaş pártja határozottan cáfolt. A HDP válaszul mind az 550 parlamenti képviselőt a mentelmi joga visszaadására szólította fel, mondván, akinek nincs vaj a fején, annak nincs is félnivalója.
Csütörtökön tovább folytatódott a HDP vegzálása: miután Erdogan azzal vádolta Demirtaşt, hogy kapcsolatban áll a PKK-val, a legfőbb ügyészség "közrend veszélyeztetése" és "erőszakra való felbujtás" miatt indított ellene vizsgálatot. A pártelnököt azzal vádolják, hogy még egy tavalyi tüntetés alatt "provokálta és felfegyverezte" a demonstrálókat - ezért akár 24 év börtönt is kaphat.
A kiújuló konfliktusban az iraki kurd vezetés kerül leginkább kínos helyzetbe, annak ellenére, hogy Barzanit és kormányát Ankara továbbra sem támadja. Az iraki kurd parlament egy határozatban elítélte a török hadműveleteket, és békekötésre szólította fel a két felet, de nemzetközi fórumokon nem tiltakoztak. Maszúd Barzani még óvatosabb volt: egy hétfői közleményben lényegében a törökök oldalára állt,
pozitívnak nevezte Erdogan szerepét a békefolyamatban, a PKK-t pedig arrongánsnak.
Barzaninak jó oka van arra, hogy ne haragítsa magára Törökországot: a kurd autonóm régiót délről az Iszlám Állam frontvonala, keletről a szintén inkább ellenséges Irán határolja. Legfontosabb exportcikküket, az olajat csak Törökországon keresztül tudják eladni. Emellett minden más tekintetben Törökország a régió legfontosabb kereskedelmi partnere, a kurdisztáni boltok polcain egyértelműen a török termékek dominálnak – a Washington Institute elemzői egyenesen egy „kimondatlan gazdasági unióként” emlegették Törökország és Kurdisztán kapcsolatát.
Barzani és pártja emellett nem éppen barátja a PKK-PYD-féle radikális marxista irányvonalnak, a kurd nemzeti mozgalom két szárnya között korábban a fegyveres konfliktus sem volt példátlan. Csütörtökre virradóra pedig a PKK felrobbantotta az iraki kurdok számára kulcsfontosságú török-kurd olajvezeték egy részét. Bár az Iszlám Állam ellen Barzaniék hajlandóak voltak összefogni a PYD-vel, a mostani konfliktusban – ahogy a The National publicistája is fogalmaz – a szoros török-iraki kurdisztáni kapcsolatok „felülírják a kurd szolidaritást”.
„Iraki Kurdisztán a szárazföld közepén helyezkedik el. Törökország az egyetlen útvonaluk a külvilág felé, az egyetlen kereskedelmi útvonaluk, befektetési partnerük, és ők szállítják el az exportált olajuk nagy részét.
Hova fordulhatnának? Teljesen csapdába estek”
– mondta Henri Barkey, a Woodrow Wilson Nemzetközi Kutató Központ Közel-Kelet-szakértője.
Az iraki kurdok számára jó előjel viszont, hogy Törökország számára a Kurd Autonóm Régió szintén stratégiai fontosságú gazdasági partner, még ha a kapcsolat egyértelműen a törökök javára egyenlőtlen. Iraki Kurdisztán jelenleg Törökország harmadik legnagyobb exportpiaca, valamint Irán után a második legfontosabb olajforrása – ez várhatóan még egy ideig így is marad, hiszen az orosz-török gázvezeték építése idén újabb akadályokba ütközött.
