Három gyalogost gázolt el egy palesztin férfi

Vágólapra másolva!
Szándékosan elgázolt három gyalogos izraelit gépkocsijával egy palesztin férfi a ciszjordániai Silo zsidó településen. A három személy túlélte a támadást, kórházban ápolják őket – közölték izraeli tisztviselők csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A támadó a gyalogosok közé hajtott autójával a Jeruzsálemtől 45 kilométerre fekvő településen. Két áldozatnak súlyos az állapota, a harmadik könnyebb sérüléseket szenvedett. A támadás után tüzet nyitottak a gépjármű sofőrjére a közelben tartózkodó izraeli katonák. A támadót négy találat érte, mielőtt gépkocsija felborult, de nem halt meg, súlyos sebesülésekkel kórházba szállították.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök terrorizmusnak minősítette a támadást. A sofőr személyazonosságát és állapotát nem hozták nyilvánosságra.

Az utóbbi egy évben több olyan eset történt, amelyekben palesztinok egyedül, feltehetően előzetes tervezés nélkül támadtak izraeliekre. Nem ez volt az első eset, hogy valaki a gépkocsijával hajtott gyalogosok közé.

A zsidó telepesek és a palesztinok között igen feszült a helyzet, amióta július végén zsidó szélsőségesek felgyújtották egy palesztin család lakását, amelyben bennégett egy másfél éves kisgyermek.