Kilenc ország is több pénzt kap a menekülthelyzet kezelésére

Kósz-sziget, 2015. augusztus 10.
Illegális bevándorlók várakoznak regisztrációra egy rendőrőrs előtt, a Görögország délkeleti részén, az Égei-tengerben fekvő Kósz szigetén 2015. augusztus 10-én. (MTI/AP/Jórgosz Karahalisz)
Illegális bevándorlók várakoznak regisztrációra
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság 2,4 milliárd eurós támogatást hagyott jóvá hétfőn a 2014-2020-as időszakra tizenkilenc EU-tagország megsegítésére, ezen belül 64,1 millió eurót Magyarország számára, hogy javítsák a menekültek befogadására szolgáló kapacitásaikat, illetve a határaik biztonságát.
Vágólapra másolva!

A támogatás két fő kedvezményezettje Olaszország és Görögország 558, illetve 474 millió euróval.
Az első kifizetéseket, amelyekkel a kedvezményezett országok konkrét programjait kívánják támogatni, rövidesen átutalják – közölte az EB szóvivője.

A további kedvezményezettek: Spanyolország (528,1 millió euró), Svédország (154 millió), Románia (98,4 millió), Málta (74,6 millió), Ciprus (74 millió), Bulgária (72,7 millió), Lengyelország (69,3 millió), Magyarország (61,4 millió), Finnország (52,9 millió), Szlovénia (41 millió), Portugália (38,6 millió), Észtország (35,2 millió), Ausztria (26,5 millió), Litvánia (17,2 millió), Szlovákia (13 millió), Írország (9,2 millió) és Luxemburg (7,5 millió).

A támogatást a 2014-2020-as időszakban összesen 7 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (AMIF) és a Belbiztonsági Alap finanszírozza.

Illegális bevándorlók várakoznak regisztrációra Forrás: MTI/AP/Jórgosz Karahalisz

A görögök lépni fognak

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pénteken ígéretet tett a bevándorlók fogadásával foglalkozó intézmények és eljárások javítására. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) korábban bírálta a menekültek befogadásával kapcsolatos "szégyenletes" helyzetet, és sürgős fellépést szorgalmazott. Az UNHCR szerint január és július között 174 ezer migráns érkezett a görög szigetekre Törökországból, közülük 50 ezren júliusban.