Börtönbe megy az orosz hadsereg volt parancsnoka

Vágólapra másolva!
Korrupcióért ítélték el.
Vágólapra másolva!

Ötévi börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt Vlagyimir Csirkint, az orosz szárazföldi haderők volt parancsnokát – közölte az ügyben ítélkező katonai bíróság szóvivője. Az 59 éves volt vezérezredest a bíróság bűnösnek találta abban, hogy

2008-ban 450 ezer rubel kenőpénzt fogadott el egy katonatiszttől, s annak fejében szolgálati lakást ígért számára

– közölte Szergej Micuk, a moszkvai helyőrség katonai bíróságának szóvivője.

Nem tudott beköltözni

A nyomozók szerint a katonatiszt feljelentette a parancsnokot, amikor nem tudott beköltözni a Csirkin által ígért lakásba, mert abban már egy másik család lakott. A bírósági döntés után Csirkint lefokozták és a tárgyalóteremben őrizetbe vették.

Az elkövetett bűncselekmények idején a tábornok a moszkvai és a Volga-uráli katonai körzet szárazföldi erőinek parancsnoka volt.

2012-ben nevezték ki a szárazföldi erők főparancsnokának, majd 2013 végén menesztették, amikor az Orosz Nyomozati Bizottság katonai ügyészségi részlege vádat emelt ellene csúszópénzek elfogadása miatt.

Ritka eset

A Csirkin elleni ítélet egyik ritka esete egy magas rangú katonatiszt felelősségre vonásának Oroszországban. Május végén az orosz védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztviselőjét, Jevgenyija Vasziljevát ítélték ötévi börtönre nagy értékben elkövetett csalás vádjával. Az ügy miatt 2012-ben menesztették Anatolij Szergyukov védelmi minisztert is.