Egy brit áll a bangladesi bloggergyilkosságok mögött

Vágólapra másolva!
Egy brit állampolgár szervezte meg két neves bangladesi blogger meggyilkolását. A hatóságok letartóztatták két társát is.
Vágólapra másolva!

Az 58 éves Touhidur Rahman és két társa annak a szervezetnek az aktív tagja, amelyet májusban tiltottak be. A csoportot tartják felelősnek a vallási szélsőségesek ellen fellépő bloggerek meggyilkolásáért.

Az idén már négy neves bloggert gyilkoltak meg Bangladesben, köztük Avijit Royt és Ananta Bijoy Dast – a most őrizetbe vetteket gyanúsítják a megölésükkel.

Roy Bangladesben született, de amerikai állampolgár volt. Februárban támadt rá bozótvágókkal felfegyverzett banda Dakkában. A 33 éves Dast májusban gyilkolták meg hasonló módon Sylhet városában – emlékeztetett a brit Guardian.