Egy oszlopra akasztották az ismert régész holttestét

2015.08.19. 10:28

Szíria legismertebb archeológusa, Háled Aszaád nem akarta elárulni az Iszlám Állam szélsőségeseinek, hova rejtették az ókori Palmüra kincseit. A holttestét egy római oszlopra akasztották. 

Szíria egyik legkiválóbb archeológusát fejezték le az Iszlám Állam dzsihádistái a kelet-szíriai Palmüra romvárosában – számolt be szerdán a szíriai állami média és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns ellenzéki csoport.

A SANA állami hírügynökség és az OSDH közlése szerint kedden végezték ki a város múzeuma mellett lévő téren a 81 éves Háled Aszaádot,  aki több mint ötven évig vezette a palmürai régészeti munkálatokat. 

Az iszlamisták májusban foglalták el a várostForrás: AFP/Joseph Eid

Maámún Abdulkarim, egy damaszkuszi kormányhivatal régészettel és múzeumi ügyekkel megbízott osztályvezetője azt mondta, hogy Aszaád holttestét Palmüra régészeti helyszíneinek egyikén egy római oszlopra felakasztották. A szélsőségesek egy hónappal korábban fogták el az idős archeológust, és sikertelenül próbálták rábírni arra, hogy árulja el, hova rejtették a palmürai kincseket. 

A szélsőséges iszlamista szervezet májusban kerítette hatalmába Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányhadsereg ottani védelmi vonalai összeomlottak. 

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori romváros a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik, és tartani lehet attól, hogy a radikális fegyveresek lerombolják, ahogy azt Irak jelentősebb régészeti helyszínével is tették. 

Szíriai tisztségviselők ezért elővigyázatosságból még a város elfoglalását megelőzően több száz ókori szobrot rejtettek el biztonságos helyen. Júniusban az Iszlám Állam két ókori mauzóleumot robbantott fel Palmürában. Ezek nem tartoztak a város római kori emlékei közé, de a terrorszervezet saját értelmezése szerint ellenkeztek az iszlámmal. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK