Újabb tüzeket jelentettek a tiencsini veszélyzónából

Romok alatti tűzfészkeket oltanak tűzoltók Tiencsinben
Vágólapra másolva!
Négy újabb ponton is tűz keletkezett a tiencsini ipari telepen, a múlt heti robbanások helyszínén, ahol több mint egy hete küzdenek a romok eltakarításával. A vegyianyag-raktárt levegőbe röpítő múlt heti detonációknak eddig legalább 114 halottja és több száz sebesültje van.
Vágólapra másolva!

A Hszinhua hírügynökség pénteki jelentése szerint a veszélyzónában három, egy attól némileg kívül eső helyen pedig, ahol autókat tároltak, egy helyen csaptak fel a lángok.

A közösségi médiát eközben olyan fényképek lepték el, amelyek a robbanásoktól körülbelül 6 kilométerre, a város folyójában tömeges halpusztulás nyomait jelzik.

A helyiek azt állítják, hogy soha ennyi partra vetett halat nem láttak a környéken. Az önkormányzat szakértőket küldött a helyszínre.

Egyre több cianidot jeleznek a műszerek

A helyi környezetvédelmi hivatal szerint a műszerek növekvő cianidmennyiséget mutattak ki a folyóban, a tengervízben és a szennyvízelvezető csatornában.

A veszélyzóna egyes pontjain, így a vízelvezető csövekben a mérgező anyagok jelentős, helyenként a határérték több százszoros koncentrációját mérték.

A hatóságok ennek ellenére azt közölték, hogy a levegő és az ivóvíz biztonságos.

Megveszik a lakásokat

A tiencsini önkormányzat időközben bejelentette, hogy hajlandó lesz felvásárolni egyes, a raktárrobbanások következtében megrongálódott lakásokat a kárfelmérést követően.

Az augusztus 12-i robbanások 17 ezer háztartásban okoztak károkat, több lakás romossá vált. Egyes családok megtagadták az otthonukba való visszatérést, és napok óta kitartó demonstráción, fekete-fehér és piros szalagfeliratokon, maszkot viselve, hangosbeszélőn azt követelik, hogy a kormányzat vásárolja meg ingatlanjukat.

Rengeteg szabálysértés

Sajtójelentések szerint a robbanás helyszínétől körülbelül 600 méterre lévő épületek építtetője, a Vanke ingatlanfejlesztő vállalat 2013 decemberében nyitotta meg a lakóparkját, míg az ipari parkban lévő raktár kezelői csaknem hat hónappal később módosítottak vállalkozásuk profilján, és kezdtek veszélyes anyagok tárolásába.

A riportok szerint mind az engedélyek kiadásával, mind a vállalat működésével kapcsolatos dokumentumok körül sok a szabálysértésekre utaló nyom.

A párt is foglalkozik a kérdéssel

A 15 milliós kikötőváros vezetése azt ígérte, hogy az érintett, új Pinhaj kerületből minden vegyi üzemet a várostól 25 kilométerre lévő Nankang ipari zónába költöztet.

A város polgármestere, Huang Hszing-kuo közölte, hogy a veszélyes vegyi anyagokat gyártó, illetve tároló vállalatokat szigorú ellenőrzéseknek vetik alá, és ha szabálytalanságokat észlelnek, bezárják őket.

Az előzetes becslések szerint a biztosított kár összege 1-1,5 milliárd jüan (43,5-65 milliárd forint) között lehet.

Az ország legfőbb politikai vezetése, a kommunista párt központi bizottságának politikai bizottsága csütörtökön meghallgatta a kormány vizsgálócsoportjának jelentését.

Az ülésről kiadott közleményben a helyzet hozzáértő kezelésére szólították fel a vezetőket, a sérültek megfelelő ellátását, a terület szakszerű kármentesítését, a környezeti károk pontos felmérését sürgették, és korrekt tájékoztatást kértek.