Húsz év börtönre ítélték a krími ukrán rendezőt

nk20150825
Oleh Szencov krími ukrán filmrendező a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu város bíróságán miután terrorizmusért első fokon húsz év börtönre ítélte a bíróság. A filmrendező a tárgyaláson kijelentette, hogy nem ismeri el a bíróságot, amelyet megszállónak nevezett, az ellene folyó eljárást koholt vádakra épülő politikai pernek
Vágólapra másolva!
Húsz év börtönre ítélte első fokon egy orosz bíróság Oleh Szencov terrorizmussal vádolt krími ukrán filmrendezőt kedden, a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városban.
Vágólapra másolva!

A vád szerint Szencov és társa, Olekszandr Kolcsenko terrorcsoportot hozott létre, és illegális fegyverkereskedelmet szervezett. A csoport állítólag tavaly májusban két támadást is végrehajtott Szimferopolban, és továbbiakat is tervezett.

Ingatag vádak

Azzal is vádolták Szencovékat, hogy csoportjuk kapcsolatban állt a Jobboldali Szektor nevű ukrán szélsőségesen nacionalista, félkatonai szervezettel, amelynek az a célja, hogy támadásokat hajtson végre a krími infrastruktúra és az ottani oroszbarát szervezetek ellen.

Oleh Szencov krími ukrán filmrendező a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu város bíróságán Forrás: AFP/Sergei Venyavsky

Az ügyész a múlt szerdai tárgyaláson 23 év szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte Oleh Szencovra, amit a bíróság 20 évre csökkentett. Kolcsenkót 10 év ugyancsak szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte az orosz bíróság.

Makacs ellenzéki

A terrorista csoport létrehozásával vádolt krími ukrán filmrendező részt vett a Janukovics-rezsim elleni 2013-2014-es kijevi tüntetéseken, és azt is ellenezte, hogy a Krím félsziget tavaly márciusban Oroszországhoz csatolták.

Oleh Szencovot több mint egy éve, 2014 májusában vették őrizetbe a Krím székhelyén, Szimferopolban lévő otthonában, majd Moszkvába szállították Olekszandr Kolcsenkóval együtt. A büntetőpert ugyanakkor Rosztov-na-Donuban bonyolították le.

Követelik a szabadon engedését

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikiai főképviselője a krími ukrán rendező és társa azonnali szabadon engedésére szólított fel. Mogherini a döntést a nemzetközi jog és az igazságszolgáltatás alapvető normái megsértésének tekinti. Utalva a Krím félsziget Oroszországhoz történt egyoldalú csatolására közölte, hogy az orosz bíróság nem illetékes ítélkezni olyan régióban elkövetett cselekedetben, amely kívül esik Oroszország nemzetközileg elismert területén.

Washington erőteljesen elítélte, és bírói hibának nevezte Szencov és Kolcsenko 20 és 10 éves szigorított börtönbüntetését. Az amerikai külügyminisztérium szerint megalapozatlanul vádolták a két férfit terrortámadások szervezésével és végrehajtásával.