A néppárt frakcióvezetője dicsérte és dorgálta Orbán Viktort

Orbán Viktor; WEBER, Manfred
Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Orbán Viktor miniszterelnök
Vágólapra másolva!
A nemzetközi migrációs áramlatok miatt félő, hogy több kerítésre lesz szükség a határokon az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője szerint. Orbán Viktor csak betartja a szabályokat, de a menekültekkel emberségesen kell bánni, erre szokta őt emlékeztetni.
Vágólapra másolva!

Németország rendkívüli erőfeszítésekre képes az üldözöttekért, ami "keresztényi kötelesség" is a háború és terror elől menekülő emberekkel szemben, de ez a képesség csak "korlátozott ideig" tartható fenn, és nem válhat tartóssá, hogy évi 800 ezer vagy akár egymillió menekült érkezik az országba, mondta Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője a Passauer Neue Presse lapban megjelent interjúban.

Európa nem tud befogadni mindenkit

Hozzátette: Európa nem tud befogadni mindenkit a menekültsorsa jutott emberek 60 milliós tömegéből. Az pedig

tarthatatlan, hogy menekültek százezrei vonulnak keresztül-kasul Európában teljesen ellenőrizetlenül.

Egyes uniós tagországok "egyszerűen nem teszik a dolgukat", vagyis nem biztosítják és ellenőrzik uniós külső határukat – mondta.

Igazi határvédelem kell

Sokkal jobban, hatékonyabban kell biztosítani a külső határt, "igazi európai határvédelemre" van szükség, és "Európának kell átvennie az irányítást", ha az uniós tagállamok nem tudnak gondoskodni külső határaikról – mondta Manfred Weber.

Attól tartok, hogy több kerítésre is szükség lesz"

a nemzetközi migrációs folyamatok miatt – emelte ki az EP frakcióvezetője.

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője emberségre szokta emlékeztetni Orbán Viktort Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Emberségesen kell bánni velük

A bajor konzervatív CSU tanácskozásán szerdán vendégeskedő Orbán Viktor miniszterelnökkel szembeni bírálatokkal kapcsolatban Weber azt mondta: Magyarország közvetlen környezetében is sokan fogalmaznak meg bírálatokat, de "megoldással nem szolgálnak", Bajorországban pedig lehet érezni, mennyire fontos Magyarország tevékenysége.

Megjegyezte, hogy megoldásokat csak egymással együttműködve, nem pedig egymás ellen dolgozva lehet találni, és hangsúlyozta: Orbán Viktor "nagyrészt egyszerűen megteszi, amit a dublini és a schengeni szabályok megkövetelnek, szemben például Görögországgal", és ezért fenn kell tartani vele a párbeszédet. Ugyanakkor

arra is emlékeztetem őt beszélgetéseinken, hogy emberségesen kell bánnia a menekültekkel"

– mondta Manfred Weber.