Nigerben mészároltak a Boko Haram fegyveresei

Vágólapra másolva!
Tizenöt civilt meggyilkoltak a Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet fegyveresei Nigerben - jelentette szombaton a helyi média.
Vágólapra másolva!

Az afrikai ország délkeleti részében pénteken elkövetett támadásban négy ember megsebesült az állami televízió beszámolója szerint. A tömegmészárlást végrehajtó mintegy tucatnyi, puskákkal felfegyverkezett támadó gyalogosan érkezett a nigériai határ közelében fekvő településre. A terroristák felgyújtottak több mint húsz lakóházat, egy járművet és egy malmot. A rajtaütésnek a falu elöljárója is áldozatául esett.

Kamerun és Niger felé terjeszkednek

A Boko Haram tavaly nagy területeket vont ellenőrzése alá Nigéria északkeleti részén, és bejelentette, hogy iszlám kalifátust hozott ott létre. A szervezet célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása Nigéria északkeleti részén és a szomszédos területeken is, ezért a terrorcsoport már Kamerunra és Nigerre is kiterjesztette harcát. A szélsőséges szervezet 2009 óta több mint 13 ezer embert gyilkolt meg. A Boko Haram idén márciusban hűséget esküdött az Irakban és Szíriában nagy területeket ellenőrzése alatt tartó, Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetnek.