Előretört a szélsőjobb Ausztriában

-
Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt vezetője nagy siker előtt áll
Vágólapra másolva!
Duplázhat az Osztrák Szabadságpárt a felső-ausztriai tartományi választáson. Az előrejelzés szerint 31,5 százalékkal az FPÖ lehet a második legmeghatározóbb politikai erő a tartományban. 
Vágólapra másolva!

Az öt évvel ezelőtti tartományi választáson elért eredményéhez képest megkétszerezheti szavazói számát az Osztrák Szabadságpárt a felső-ausztriai tartományi választáson vasárnap - derült ki az urnazárás után közzétett előrejelzésből.

Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt vezetője Forrás: AFP/Dieter Nagl

Lenyomják a szociáldemokratákat

Az FPÖ 31,5 százalékot érhet el, és az Osztrák Szociáldemokrata Párt helyett a szélsőjobboldali párt lehet a második legmeghatározóbb politikai erő a tartományban. A SORA közvéleménykutató intézet által az ORF közszolgálati televízió számára készített előrejelzés szerint.

A felmérések szerint az Osztrák Néppárt ugyan megtartja vezető helyét, de 46-ról 35 százalékra eshet a népszerűsége. A szociáldemokraták 18 százalékot érhetnek el, ami szintén csökkenést jelent az öt évvel ezelőtti 25 százalékhoz képest.

Tíz százalék a zöldeknek

A Zöldek pártja a szavazatok 10,6 százalékát kaphatja meg, 1,5 százalékkal többet, mint 2009-ben, a liberális NEOS párt pedig 3,6 százalékos eredményével lehet, hogy a tartományi parlamentbe való bejutáshoz szükséges négy százalékos küszöböt sem éri el.