Magyar elnökhelyettese lett az Emberi Jogok Bíróságának

2015.09.28. 11:57

Sajó Andrást választották meg három évre az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnökhelyettesévé, közölte honlapján a strasbourgi székhelyű testület.

Sajó András - illetve a török Isil Karakas - mandátuma november 1-jétől érvényes. Az EJEB két elnökhelyettese a bíróság öt szekciója közül kettőnek az elnöki posztját is betölti.

Az EJEB negyvenhét bíráját az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése választja a tagállamok által állított három jelölt közül. Kilenc évig maradnak hivatalban, újraválasztásukra nincsen lehetőség. Az elnököt és az elnökhelyetteseket plenáris ülésen titkos szavazással, abszolút többséggel választják.

Sajó András 1949-ben született. Egyetemi tanár, író, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A jogtudós kutatási területe felöleli a jogszociológia, a polgári jog, az alkotmányjog és a környezetvédelmi jog kérdéseit. 

Sajó András jogászprofesszorForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Sajó Andrást 2008-ban választották az EJEB bírójává. Elődje Baka András, a Legfelsőbb Bíróság későbbi elnöke volt.