Nem tudnak mindenkit befogadni a németek

Merkel nem akarja visszafordítani őket
Vágólapra másolva!
A német szövetségi belügyminiszter támogatja azt a bajor javaslatot, amely szerint a határoknál kialakított tranzitzónákban kell eldönteni gyorsított eljárással, hogy a belépésre jelentkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására. A nap legfontosabb eseményei a menekültválsággal kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Thomas de Maiziere egy szerdai rádióinterjúban elmondta, hogy ő is hasonló megoldáson gondolkodott, és hangsúlyozta, hogy Németország menekültügyi befogadóképességének van felső határa.

A szövetségi belügyminiszter a Rundfunk Berlin-Brandenburg (rbb) regionális közszolgálati médiatársaság hírrádiójában (rbb-Inforadio) elmondta, hogy Németország adós két, menekültügyi kérdéseket szabályozó uniós irányelv nemzeti jogba átültetésével.

Nincs idő vitázni

Az egyik irányelv felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy bevezessék határaikon az úgynevezett szárazföldi eljárást. "Ezt ismerjük a repülőtéri eljárásból, amelynek értelmében fel lehet tartóztatni valakit a repülőtéren és meg lehet vizsgálni, hogy nem nyilvánvalóan megalapozatlan-e a menedékjogi kérelme, és vissza lehet küldeni" - mondta a német belügyminiszter. "Én is valami ilyesmit képzelek el az irányelv átültetésében, és ez most biztosan megvitatjuk" - tette hozzá Thomas de Maiziere.

Németországban várakozó menekültek Forrás: AFP/Kay Nietfeld

Az elképzelés középtávú megvalósításának esélyeit firtató kérdésre azt mondta, hogy az uniós irányelvet "gyorsan" kell átültetni a német jogba, és a koncepció ugyan egyelőre vitatott, "de ha minden vitatott intézkedést leállítunk, csak azért, mert vitatják őket, akkor nem jutunk egyről a kettőre".

Tízezer menekült naponta

A Németországra nehezedő migrációs nyomás "nagyon erős", az utóbbi napokban rendre 10 ezer menedékkérő érkezetett.

A nyári hónapokhoz képest új jelenség, hogy sok menedékkérő nem hajlandó elfogadni azt a helyet az ellátórendszerben, ahová a tartományok közötti tehermegosztási rendszer alapján besorolják, hanem önállóan akar dönteni arról, hogy hol veszi igénybe az ellátást, pedig a menedékkérőknek "nincs joguk szabadon megválasztani, hogy hol folytassák le ügyükben a menekültügyi eljárást" - mondta Thomas de Maiziere.

Folyamatos az utánpótlás Ausztria felöl Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Tudomásul kell venni - tette hozzá -, hogy bár a menedékjog nem ismeri a felső határ fogalmát, de a "befogadóképességnek van tényleges határa".

"Németország nem tudja befogadni az Európába érkező összes menekültet, és Európa sem tud befogadni mindenkit, (...) különösen azokat nem, akik azt gondolják, hogy Európában vagy Németországban gazdasági értelemben jobb jövő vár rájuk" - emelte ki a CDU-s politikus.

Kevesebben jöttek Horvátországból

A korábbi napokhoz képest kevesebb menekült érkezett Horvátországba - közölte a horvát sajtó szerdán. A legfrissebb adatok szerint szeptember 16. óta több mint 87 ezer menekült lépte át a szerb-horvát határt. Kedd 21 óráig 3800-an, szerdára virradóra pedig 2 ezren érkeztek az opatovaci sátortáborba. A menedékkérőket a kialakult gyakorlat szerint néhány órán belül buszokkal szállítják a magyar határra.

Az illegális bevándorlóknak épülő áteresztő pont konténerei a beremendi határátkelőhelynél, a magyar-horvát határ magyar oldalán Forrás: MTI/Sóki Tamás

Megtámadja a kvótarendszert Szlovákia

Elvben jóváhagyta a szlovák kormány azt, hogy Pozsony az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságán megtámadja az unió belügyminiszterei által, minősített többségi szavazással, a múlt héten jóváhagyott döntést, amely a migránsok kötelező elosztását irányozza elő kvóták alapján.

Felszámoltak egy sátortábort az olasz rendőrök

Az olasz rohamrendőrség szerda hajnalban felszámolta az olasz-francia határ olasz oldalán fekvő Ventimiglia városban a bevándorlók által létrehozott sátortábort. Mintegy kétszáz csendőr és páncélozott járművek is részt vettek az akcióban. Angelino Alfano olasz belügyminiszter a "törvényesség helyreállításának" nevezte a rendőrségi beavatkozást.

Egy menekült férfi gyermekét csokolja, miután partra száltak a görög Leszbosz szigetén. Forrás: AFP/Aris Messinis

Az afrikai bevándorlók az emberkereskedők hajóival érkeztek meg a délolasz partokra, majd innen júniusban jutottak el az olasz-francia határátkelőhöz. A francia határőrség három hónapja nem engedi át őket Franciaországba.

Orbán: Európa stabilitása a tét

A migrációs válság Európa stabilitását veszélyezteti - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a The Wall Street Journal (WSJ) című, vezető amerikai üzleti-politikai napilapnak adott nyilatkozatában. A lap internetes változatában megjelent interjúban a kormányfő úgy vélekedett: a közel-keleti és afganisztáni migránsok tömeges beáramlása az Európai Unió destabilizálásával fenyeget, hacsak a kontinens nem lép fel határozottan.

Katonák ideiglenes határzárat építenek a horvát-magyar határon, Zákány közelében Forrás: MTI/Varga György

Soltész Miklós: a magyar érdekek az elsők

A magyar kormányzatnak elsősorban a magyar nemzet érdekeit és szempontjait kell szem előtt tartania, vagyis a magyar embereket kell megvédenie a migrációs válságban, de az is fontos számára, hogy segítsen a rászorulókon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Zágrábban.

Az államtitkár kiemelte: Nyugat-Európa hozzáállása a migránsválsághoz kezelhetetlen állapotokat hozott létre Horvátországban és Magyarországon is. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy bár láthatóak a migrációs válság veszélyei, a rászorulókon, az elesetteken továbbra is segíteni kell.