A Kreml bevallotta: nem csak az Iszlám Állam a célpont

2015.10.01. 12:58

Vlagyimir Putyin szóvivője elismerte, hogy nem csupán az Iszlám Állam az orosz légi csapások célpontja, holott ezt állították, amikor megkezdték a támadásokat.

Moszkva továbbra is támogatja majd a szír hadsereg akcióit az Iszlám Állam, valamint más terrorista és szélsőséges csoportok ellen – közölte újságírókkal Vlagyimir Putyin szóvivője.

Dmitrij Peszkov az Itar-TASZSZ jelentése szerint azt is elismerte, hogy összeállítottak egy listát az ellenségekről.

Damaszkusz segített

„Ezek a szervezetek valójában jól ismertek – fogalmazott az elnöki szóvivő. – A célpontokat pedig a szír hadsereggel közösen állítottuk össze” – tette hozzá.

Az orosz légierő szerdán intézett először támadást szíriai célpontok ellen, és líbiai tévéjelentések szerint csütörtökön is hajtottak végre légitámadásokat a lázadó erők ellen.

Az orosz védelmi minisztérium videót tett közzé az egyik légi csapásrólForrás: AFP/-

Nem küldenek sorkatonákat

Peszkov megismételte, hogy az orosz légierő beavatkozása időben behatárolt, addig tart, ameddig a szíriai hadsereg offenzívája.

Közölte azt is, hogy sorkatonát nem vezényelnek Szíriába.

Arra az újságírói kérdésre, hogy Vlagyimir Putyin elégedett-e az akció sikerességével, túl korainak nevezte az értékelést. Megerősítette viszont, hogy a szírek nem szállnak be az orosz beavatkozás költségeibe, azt kizárólag Oroszország finanszírozza.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK