Lezuhant egy amerikai teherszállító Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Dzsalálábád repülőterének közelében lezuhant egy C-130-as típusú amerikai katonai teherszállító repülőgép péntekre virradóra Afganisztán keleti részén.
Vágólapra másolva!

Brian Tribus ezredes, az afganisztáni nemzetközi erők szóvivője elmondta, hogy 11-en haltak meg, a hattagú személyzet és öt utas, akik a NATO-val szerződésben álló civilek voltak.

Egyelőre vizsgálják a baleset okát. Egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes szerint nincs arra utaló jel, hogy találat érte volna a gépet.

Zabihulla Mudzsahid tálib szóvivő Twitter-üzenetében ugyanakkor azt állította, hogy a lázadók lőtték le a négymotoros szállítógépet.

Hírügynökségek azonban megjegyzik, hogy a tálibok hajlamosak túlzásokba esni, rendszeresen azt állítják az Afganisztánban lezuhant gépekről és helikopterekről, hogy ők lőtték le, de bizonyítékokkal ezt sosem támasztják alá.