Hiába szóltak, az amerikaiak folytatták a kunduzi kórház bombázását

Kunduz, 2015. október 3. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi humanitárius szervezet által közreadott kép arról a kórházról, amelyet bombatalálat ért 2015. október 3-án hajnalban az észak-afganisztáni Kunduzban, amelynek birtoklásáért a tálib lázadók és a koalíciós erők hat napja harcolnak egymással. A szervezet közlése szerint a kórház részben romba dőlt, három munkatársuk meghalt, és 30 sorsáról nem tudnak semmit. (MTI/EPA/MSF)
Vágólapra másolva!
Hiába szóltak a kunduzi kórház munkatársai a hatóságoknak az amerikaiak bombázása még 30 percig folytatódott – mondta az Orvosok Határok Nélkül munkatársa. A támadásban 19-en vesztették életüket, de egy magyar ápoló túlélte, és részletesen beszámolt az eseményekről. Barack Obama azonnali vizsgálatot ígért. A támadást az ENSZ főtitkára is elítélte. 
Vágólapra másolva!

Az amerikai hadsereg erői szombat hajnalban bombázták le a kunduzi kórházat, amit az Orvosok Határok Nélkül (MFS) nemzetközi civil szervezet működtetett.

A támadásban 19-en vesztették életüket.

Jecs Zoltán Lajos magyar ápoló túlélte a támadást. Az amerikai erők kunduzi bombázását Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára és a Nemzetközi Vöröskereszt is élesen elítélte. Mindkét szervezet azonnali és teljes körű vizsgálatot követelt.

Egy magyar ápoló túlélte az amerikaiak kunduzi bombázását Forrás: MTI/EPA/MSF/

Ezért támadtak

Egy névtelenségét kérő amerikai tisztviselő arról beszélt a The New York Timesnak, hogy a támadást nagy valószínűséggel egy AC-130-as repülőgép hajtotta végre. John F. Campbell, az amerikai erők afganisztáni parancsnoka azzal indokolta a katonai akciót, hogy a kórház közelében

tálib fegyveresek támadtak az amerikai erőkre.

A bombázás még az után is harminc percen át folytatódott, hogy az afgán és az amerikai katonai hatóságokat értesítették Kabulban és Washingtonban – mondta az Orvosok Határok Nélkül egyik illetékese. A konfliktus minden résztvevője pontosan tudta a koordinátáinkat – tette hozzá.

Nem tudta felfogni, mi történik

Jecs Zoltán elmondása szerint szombat hajnalban hatalmas robbanásra ébredt. A nemzetközi civil szervezet magyar ápolója korábban is hallott már robbanásokat – olvasható az MSF oldalán.

Jecs Zoltán nagyjából fél órával a bombázás leállása után indult el, hogy körülnézzen a kórházban, és túlélők után kutasson. „Nincsenek szavak arra, hogy milyen szörnyű volt” – olvasható a beszámolóban a szervezet honlapján.

Az intenzív osztályon hat ember égett el az ágyában,

a műtőasztalon fekvő beteg már meghalt, az őt műtő orvosok egy biztonságos helyen kerestek menedéket.

Szombat hajnalban bombázták le az amerikai erők a kunduzi kórházat Forrás: MTI/EPA/MSF

"Húsz-harminc perc elteltével hallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Az ambulancia nővére volt az, komoly sérülést szenvedett a karján. Vér és sérülések borították az egész testét.

Ezen a ponton az agyam egyszerűen nem tudta felfogni, hogy mi történik.

Másodpercekig csak lefagyva és sokkolva álltam" – mondta az ápoló.

Száz beteget kezeltek

A többi helyiségben sebesült betegek ordítottak, miközben az ápoló látta, ahogy a kollégái meghalnak. Az egyik orvosukon sürgősségi műtétet hajtottak végre, de végül ott halt meg az iroda asztalán. Sok kollégáját annyira sokkolta a szürnyűség, hogy képtelenek voltak bármit is tenni – derült ki Jecs Zoltán elbeszéléséből.

A légitámadás pillanatában is mintegy száz beteget kezeltek.

Az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet 12 helyi munkatársán kívül négy felnőtt és három gyermek páciens vesztette életét, többtucatnyian megsebesültek – olvasható a Vs.hu oldalán.

A magyar ápoló május óta dolgozott a kunduzi kórházban. Ez a kórház volt a térségben az egyetlen, ahol sebészet működött.

A támadás után bezárt a kunduzi kórház Forrás: MTI/EPA/MSF/-

Bezár a kórház

A legfrissebb hírek szerint az MSF munkatársai elhagyták a kórházat. Egyelőre nem tudták megmondani, hogy

a jövőben újra megnyitják-e a kunduzi intézményt.

Meinie Nicolai, az MSF vezetője arról beszélt, hogy a támadás súlyosan sérti a nemzetközi emberi jogokat. Minden jel arra mutat, hogy a támadást a nemzetközi koalíció erői hajtották végre.

Magyar túlélője is van a támadásnak Forrás: MTI/EPA/MSF

Obama vizsgálatot ígért

Barack Obama teljes körű kivizsgálást ígért.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter szerint még csak most próbálják megállapítani, hogy mi is történt.

Barack Obama azonnali vizsgálatot ígért Forrás: AFP/Mandel Ngan

Asraf Gáni afgán elnök közleménye szerint a NATO-erők bocsánatot kértek tőle a kórház lebombázásáért.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter csak annyit jelentett be, hogy a vizsgálatok még tartanak. „Miközben még mindig azt próbáljuk kideríteni, hogy mi történt, én gondolatban azokkal vagyok, azokért imádkozom, akiket az események érintenek.”

Hétfőn még a táliboké volt Kunduz

Kunduz tartományi fővárost hétfőn elfoglalták a tálibok. Az afgán hadsereg és az amerikai légierő kedden reggel ellentámadást indított a visszavételére, és csütörtökre kiszorították a tálibokat a városból.

Helyi lakosok azonban arról számoltak be, hogy még pénteken is szórványos harcok folytak. A biztonsági erők utcáról utcára fésülték át a várost, és nagy erőkkel keresték a bujkáló fegyvereseket.