A demokratáknál Clinton, a republikánusoknál Trump vezet

Te élsz, vagy csak létezel? - Kövesd a világ legbefolyásosabb asszonyainak tanácsait
család
Hillary Clinton
Vágólapra másolva!
A demokrata elnökjelölt-aspiránsok mezőnyében Hillary Clinton, a republikánusokéban pedig Donald Trump továbbra is őrzi vezető helyét - derült ki a CBS televízió közvélemény-kutatásából. 
Vágólapra másolva!

Két nappal a Fehér Házra pályázó demokrata politikusok első televíziós vitáját megelőzően a volt külügyminiszter Hillary Clinton 46 százalékos támogatottsággal áll az első helyen, mögötte 27 százalékkal Bernie Sanders vermonti szenátor áll.

Hillary Clinton egykori first lady és volt külügyminiszter a legnépszerűbb demokrata pályázó Forrás: AFP/Win Mcnamee

A harmadik Joe Biden alelnök 16 százalékkal, aki viszont fiát gyászolja és még nem döntött részvételéről. A CBS felmérése szerint

ha Biden úgy döntene, hogy távol marad az előválasztási küzdelemtől, akkor Clinton vezetése 56-32 százalék arányúra nőne

Sanderssel szemben.

Az elnökjelöltségére pályázó Donald Trump amerikai üzletember Forrás: MTI/EPA/Peter Foley

Az elnökségre törekvő republikánusok közül továbbra is Donald Trump ingatlanmágnás a legnépszerűbb, 27 százalékkal. Őt Ben Carson volt idegsebész (21 százalék), Ted Cruz texasi szenátor (9 százalék) és Marco Rubio floridai szenátor (8 százalék) követi.

A republikánusoknál Jeb Bush volt floridai kormányzó és Carly Fiorina üzletasszony egyaránt 6-6 százalékos támogatottsággal osztozkodik az ötödik-hatodik helyen.

Tíz republikánus szavazóból hét támogatná Trumpot,

ha pártjuk őt választaná hivatalos elnökjelöltjévé és csak kettő utasítaná el ezt.