Több ezer kurd tüntetett Párizsban

Törökország, Ankara, robbantás, merénylet
Ankara, 2015. október 10. Egy sebesültet visznek el a robbantásos merénylet helyszínéről, egy béketüntetés gyülekezőhelyéről, Ankarában 2015. október 10-én. A török fővárosban elkövetett merényletnek legalább húsz halálos áldozata és mintegy 100 sebesültje van. (MTI/AP)
Vágólapra másolva!
Több ezren, többségében kurdok tüntettek Párizsban. A demonstrálók a török kormány szerintük háborús politikája ellen tiltakoztak a 95 halálos áldozatot követelő ankarai merénylet másnapján.
Vágólapra másolva!

A Párizs belvárosában végighaladó, elsősorban kurdokból álló menet zászlókat lengetett és kurd politikai mozgalmak tábláit vitte. Azt skandálták, hogy "a forradalom mártírjai nem halnak meg soha", "Gyilkos Erdogan, Európa tettestárs", "AKP + Iszlám Állam = Ankarai merénylet".

Egy sebesültet visznek el a robbantásos merénylet helyszínéről Ankarában Forrás: MTI/AP

Az AKP a Recep Tayyip Erdogan iszlamista-konzervatív elnök által vezetett Igazság és Fejlődés Pártja. A párizsi tüntetés egy nappal követte a szombati, 95 halálos áldozatot követelő kettős pokolgépes merényletet.

A terrortámadás egy, a kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult harc leállításáért indult békementet vett célba.

A kurdbarátok vasárnapi, párizsi tüntetésének szlogenje az volt, hogy "Elég volt a török állam háborús és terrorpolitikájából". Yekbun Eksen, a Kurd Demokratikus Tanács elnöke azt mondta: "Tiltakozunk Erdogan politikája ellen, ami a gyűlöletet és a terrort hatalma megszilárdítására használja".