Putyinnál járt Szíria elnöke

ASZAD, Bassár el-; PUTYIN, Vlagyimir
Moszkva, 2015. október 21. 2015. október 21-én közreadott képen Bassár el-Aszad szíriai államfőt (b) fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai Kremlben október 20-án. Aszad munkalátogatásra érkezett az orosz fővárosba, ahol a szíriai helyzetről és az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet elleni hadműveletekről tárgyalt Putyinnal. (MTI/EPA/Pool/Ria Novosztyi/Kreml/Alekszej Druzsinyin)
Vágólapra másolva!
Nem sok mindent lehet tudni arról, hogy igazából miről beszélt egymással Vlagyimir Putyin és Szíria elnöke, Bassár el-Aszad: a tegnapi látogatásról egyáltalán hírt adó Kreml honlapján csak az udvarias diplomáciai fordulatok szerepelnek.
Vágólapra másolva!

"Oroszország beavatkozása megállította a terrorizmust, amely egyre jobban terjedt az országban" - ezt mondta tegnapi hivatalos látogatásán Bassár el-Aszad Szíria elnöke, miután találkozott Putyinnal. A találkozó tényét ma hozta nyilvánosságra az orosz elnöki hivatal.

Ez volt az első alkalom, hogy Aszad elnök hivatalos úton járt külföldön, mióta 2011-ben polgárháború tört ki Szíriában. Putyin elnök ezzel oldotta valamelyest Szíria elnökének nemzetközi elszigeteltségét. David Cameron nemrég azt mondta Aszadról, hogy ő egy "mészáros".

Aszad elnök a Kreml összefoglalója szerint arról beszélt, hogy szerinte Szíriában a

Hozzátett még egy fontos dolgot. "Természetesen a nép egésze részt akar venni abban a döntésben, hogy mi legyen az állam sorsa" - mondta. Azt is hozzátette, hogy nem csak az ország vezetőségéről akarnak dönteni az emberek.

A közlemény szerint Putyin megköszönte a látogatást, amely annak ellenére jött létre, hogy Aszad elnök otthonában drámai a helyzet".

A látogatásról a Kreml ma adott ki fotót Forrás: MTI/EPA/RIA NOVOSTI/POOL/Alekszej Druzsinyin

Szíria elnöke háláját fejezte ki Putyinnak, amiért az orosz elnök kiáll Szíria függetlensége és egysége mellett. Azt is mondta, hogy az orosz beavatkozás megmentette Szíriát attól, hogy ott "még tragikusabb helyzet" alakuljon ki.

Putyin Szíria népének köszönte meg, hogy

Az orosz elnök azt is mondta, hogy bár komoly veszteségeket szenvedett Szíria népe ebben a harcban, az utóbbi időben "közös erővel" eredményeket is sikerült elérni. (Oroszország szeptember 30-a óta bombáz Szíriában. Támadásaik nem csak az Iszlám Állam állásait érik, hanem a nyugatbarát felkelőket is.)

Vlagyimir Putyin arról is beszélt, hogy a volt szovjet tagköztársaságok területéről származó, Szíriában harcoló lázadókat nem szabad visszaengedni Oroszországba. "Nem engedhetjük meg, hogy miután harci tapasztalatokat és ideológiai képzést kaptak, Oroszországban bukkanjanak fel ezek az emberek" - idézte Putyint a Kreml. Az egykori Szovjetunió területéről orosz feltételezések szerint négyezer ember harcol az iszlamista felkelők oldalán a polgárháborúban.