Orbán Viktort az is megvédi Madridban, aki nem szereti

Orbán Viktor
Madrid, 2015. október 22. Az Európai Néppárt által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) érkezik az Európai Néppárt (EPP) kétnapos madridi ülésére 2015. október 21-én. (MTI/Európai Néppárt)
Vágólapra másolva!
Nem mindenki szereti, sokan kritizálják is, de kiáll Orbán Viktor mellett az Európai Néppárt. A pártszövetség madridi kongresszusán a színfalak mögött azonban egyre többen elégedetlenkednek a magyar miniszterelnökkel, és a zárónyilatkozat-tervezet szót emel az Európában terjedő szélsőségek ellen is. Paradox módon Orbánt az Európai Néppártban megerősítette a menekültválság, erről saját EP-képviselői is tehetnek.
Vágólapra másolva!

Sokan csak egy újabb kétnapos semmittevésnek gondolják, az Európai Néppárt madridi kongresszusa azonban

az egyik legfontosabb politikai esemény az októberi politikai térképen.

Nem elég, hogy a Néppártnak van a legnagyobb frakciója az Európai Parlamentben, a pártnak sokkal nagyobb beleszólása van az uniós politikába, mint az kívülről látszik.

Orbán Viktort csak a színfalak mögött kritizálják Madridban Forrás: MTI//Európai Néppárt

Bírálnak és védenek

A néppárt tagjainak állam- és kormányfői minden uniós csúcs előtt összegyűlnek, hogy egyeztessék álláspontjukat. A görög válság idején a pénzügyminiszterek is rendszeresen találkoztak, nagy szerepet vállalva abban, hogy sikerült megakadályozni Athén kiválását az Európai Unióból.

A színfalak mögött néha éles viták is vannak,

amikor például a brüsszeli képviselők találkoztak Angela Merkellel, élesen bírálták a német kancellárt a menekültválságban vállalt szerepe miatt.

A madridi kongresszuson sem csak politikai döntésekről lesz szó. Több uniós forrás is egybehangzóan azt állítja, hogy a néppárt belső konfliktusokkal is szembenéz,

az egyik ilyen vitát pedig Orbán Viktor személye váltja ki.

A magyar kormányfőt megerősítette a menekültválság Forrás: MTI//Európai Néppárt/

Orbán, a rossz gyerek

A nyilvánosság előtt a Néppárt vezetői közül eddig még senki nem kritizálta nyíltan a magyar miniszterelnököt. Manfred Weber frakcióvezető utoljára szeptember közepén járt Magyarországon, és támogatásáról biztosította magyar kollégáját. A Madridban ismét megválasztott Joseph Daul pártelnök pedig egy nyári interjúban egyenesen arról beszélt, hogy szereti Orbánt. Szó szerint úgy fogalmazott:

Az Európai Néppárt támogatása nagyon fontos a magyar miniszterelnöknek. A Fidesz a tagsággal elmondhatja magáról, hogy egy nagy európai család része, ami alkalmat ad arra, hogy fontos uniós ügyekben is felszólaljon.

Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke szereti Orbán Viktort Forrás: AFP/Georges Gobet

Kizárásról szó sincs

Az elmúlt hónapokban az Európai Néppárt egyszerű képviselői között azonban nőtt az elégedetlenség a magyar miniszterelnökkel szemben.

A Fidesz kizárása nincs az asztalon,

de júniusban négy néppárti képviselő erősen kritizálta Magyarországot.

Orbán Viktor májusban szólalt fel az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, akkor a halálbüntetésről és a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációról is beszélt. A vitáról néppárti véleményjavaslat is készült, ebben az Eurológus szerint négy képviselő elismerte ugyan a tagállamok jogát, hogy fontos kérdésekben konzultációt hirdessenek, de

a bevándorlásról szóló konzultációt félrevezetőnek és elfogultnak is nevezték.

Ködösít a nyilatkozat

Érdekes részletek vannak a madridi kongresszus záródokumentumában is. Külön bejegyzés foglalkozik az Európai Unióban egyre nagyobb teret nyerő nacionalizmussal.

A magyar kormányfő az utolsó uniós csúcs előtt is találkozott a néppárt vezetőivel Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

A szövegben az áll:

A kiáltvány egyetlen pártot és miniszterelnököt nem nevez meg, de az EPP képviselői már többször utaltak rá, hogy Orbán Viktor személyét tartják a legvitatottabbnak a pártszövetségen belül.

A szocialisták nem értik

A brüsszeli szocialisták már régóta szorgalmazzák, hogy a Fideszt zárják ki az EPP csoportból.

Az a fajta agresszív, egonacionalista és Európa-ellenes politika, amit most képviselnek, már hosszú ideje szalonképtelenné tette az egyébként korábban még hevesen liberális pártot” – nyilatkozta az Origónak Ujhelyi István.

Az EP-képviselő szerint a Néppártnak

nem bújtatottan kellene üzengetnie Orbán Viktornak,

hanem határozottan számon kellene rajta kérnie az európaiságot és a konzervatív értékek képviseletét.

Manfred Weber szeptemberben járt Budapesten Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szeret provokálni

A magyar miniszterelnök a madridi kongresszusra is provokatív megállapításokkal érkezett.

– mondta Orbán, aki szerint soha senki nem szavazott arra, hogy százezerszám engedjenek migránsokat az Európai Unióba.

"Azt gondoljuk, hogy ami most történik, az inkább Európa lerombolása" – tette hozzá.

A magyar kormányfő szerint az a baj az európai demokráciákkal, hogy

számos országban a vezetők álláspontja nem találkozik az emberek tetszésével.

Úgy véli, az embereket meg kell hallgatni, és a véleményüket be kell építeni a politikánkba.

Az EPP kongresszusára Angela Merkel is elment Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Erősödő pozíció

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója szerint, mint minden párt, az Európai Néppárt sem egységes. Paradox módon azonban a menekültválság és az arra adott válaszok inkább

erősítették Orbán Viktor pozícióját.

Azt ő is elismeri, hogy a Fidesz politikájával széles körű az elégedetlenség az EPP-n belül, a CSU képviselői például nyíltan felvállalják az ellenkezésüket, Viviane Reding volt igazságügyi biztos pedig korábban egyenesen arról beszélt, hogy ki kellene zárni a Fideszt a Néppártból.

Kritika van, és lesz is

Erről azonban a politológus szerint szó sincs, a Fidesz pozíciói stabilak az EPP-n belül. Ezt bizonyítja Manfred Weber budapesti látogatása, valamint a magyar kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatója is.

Szájer József sokat segít Orbánnak a brüsszeli frakción belül Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

„Hosszú távon biztosan nem lesz napirenden a kizárás, ha így történne, akkor a Néppárt azt kommunikálná, hogy puha álláspontot képvisel a bevándorlás kérdésében” – mondta a szakértő, aki megemlítette, hogy a Néppárt is azt vallja, meg kell védeni Európa külső határait.

– tette hozzá Krekó Péter.

Szájer József segít

Azt azonban ő is kiemelte, hogy a kritikákat egyelőre nagyon jól tompítják a Fidesz EP-képviselői, akik fontos pozíciókat töltenek be a Néppárton belül. Szájer József például alelnök a képviselőcsoportban, ő adja ki az utasítást a képviselőknek, egy-egy ügyben hogyan szavazzanak.

„Ha tehát van is ellenvetés Orbán Viktorral szemben, azt a Fidesz brüsszeli képviselői mindig sikeresen tompítják” – mondta.