Börtönbe kerülhetnek, akik vitatják Trianont

demonstráció FOTÓ ÁLTALÁNOS magyar zászló résztvevő Székelyek nagy menete SZEMÉLY SZIMBÓLUM tüntető zászló demonstráció FOTÓ ÁLTALÁNOS magyar zászló résztvevő Székelyek nagy menete SZEMÉLY SZIMBÓLUM tüntető zászló Kézdivásárhely, 2013. október 27.
A Széke
Kézdivásárhely, 2013. október 27. A Székelyek menete Kézdivásárhelyen 2013. október 27-én. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére két háromszéki falu, a Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal tiltakoznak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, és egyúttal Székelyföld területi autonómiáját is követelik. MTI Fotó: Haáz Sándor
Vágólapra másolva!
Ötéves börtönbüntetést is kaphatnak azok, akik tagadják „az erdélyi románok magyar elnyomásának történetét" – derült ki egy román képviselő törvénytervezetéből. A kormány nem támogatja az indítványt.
Vágólapra másolva!

Egytől öt évig terjedő börtönbüntetés járna a trianoni szerződést vitató bármilyen nyilvános, médiában megjelenő vagy kulturális rendezvényért és gyászzászlók kitűzéséért vagy e szerződéssel szembeni bármilyen üzenet terjesztéséért – ilyen tartalmú törvénytervezetet nyújtott be Bogdan Diaconu független képviselő, aki június 4-ét Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napjává nyilváníttatná – olvasható az Eurocom – Romániai Sajtófigyelő oldalán.

Ha elfogadják a tervezetet, akkor gyászzászlót sem tűzhetnek ki a székelyek Forrás: MTI/Haáz Sándor

Kiterjesztett karok

„Ezek a román népet, a történelmét és a létét sértő nyilvános jelzések már most megnyilvánulnak Romániában, tehát

kimondottan szükséges fellépni ellenük,

hogy általánosabb értelemben is helyreálljon a román állam szuverenitása", áll a törvény indoklásában.

Bogdan Diaconu azt állítja, hogy június 4-e nagyon fontos dátum a román állam történelmében, „olyan dátum, melyből bizonyos, főleg erdélyi szélsőséges körök gúnyt űznek, és minden alkalommal, minden évben vitatják". Ezzel az RMDSZ politikájára utal, melyet „Magyarország" nemzeti érdek ellen cselekvő „kiterjesztett karjának" nevez.

A román parlament többsége nem fog zöld utat adni Diaconu javaslatának Forrás: MTI/Baranyi Ildikó

Kormányzati nem

A kormány kedvezőtlenül véleményezte a javaslatot, azt állítva, hogy

„a lépések korlátozzák a szólásszabadságot és a gyülekezési jogot,

és ellentétesek azokkal az alkotmányos rendelkezésekkel, melyek szavatolják, ugyanakkor korlátozzák is ezeket”. Sőt, megállapította, hogy e javaslat alkalmazása támadás lenne a szólásszabadság ellen, a javasolt lépéseket pedig túl drasztikusnak és az Emberi Jogok Európai Bíróságának standardjaival összeegyeztethetetlennek tartja.