Idén nem lesz gengszterhalloween

jakuza, Japán, maffia, bűnszervezet, Kenicsi Shinoda
Kenichi Shinoda, aki Shinobu Tsukasaként vált ismerté. Ő volt a Yamaguchi-gumi klán vezetője. Shinoda egy rivális klántagot csontozott ki szamurájkarddal, amiért börtönbe zárták 13 évre. Ez a kép akkor készült, amikor elhagyta a börtönt, 2011-ben.
Vágólapra másolva!
A legnagyobb japán szervezett bűnözői csoport feje lemondta az idei halloween napi ünnepséget. A rendőrség szerint a jakuzák vérontástól tartanak, mert az utóbbi időben többen elégedetlenek a legnagyobb csoport vezetőjének módszereivel. Állítólag jövőre már minden rendben lesz.
Vágólapra másolva!

"Halloween napi rendezvényünk, amelyet minden évben október 31-én tartunk, idén különböző okok miatt elmarad. Elnézést kérünk azoktól a gyermekektől és szüleitől, akik már nagyon készültek az eseményre, de megígérjük, hogy jövőre megtartjuk."

Ez a felhívás jelent meg a japán szervezett bűnözői hálózat, a jakuzák legnagyobb klánjának, a Jamagucsi-gumi irodaházának kapuján.

Vérontástól tartanak

A Guardian úgy tudja, hogy az idei buli azért marad el, mert többen vérontástól tartanak. A hangulat feszült a bűnbandán belül, mert sokan kilépnek, és rivális csoportokat alapítanak az országban.

A kilépő tagok elégedetlenek a főnökkel.

Cukasza Sinobu (más néven Sinoda Kenicsi) állítólag egyre több befizetést követel a kisebb klánoktól, viszont kivételezik a Kodo-kai nevű csapattal. Ez utóbbit ő maga alapította 1984-ben Nagoja városában.

A Jamagucsi-gumi maffiacsoport vezetője, amint 2011-ben elhagyja a börtönt Forrás: AFP/Jiji Press

Múlt hónapban a szervezet 72 kisebb klánjából 13-ban döntöttek úgy, hogy kilépnek a hálózatból.

Ők új csoportot alapítanak.

A rivális társaság a Kobe Jamagucsi-gumi nevet választotta.

Több járőr

A leszámolások lehetőségére már a japán rendőrség is figyelmeztette az embereket. A bűnözők által uralt negyedekben többet járőröznek, de két gyilkosságot már így is a bandaháború számlájára írnak a hatóságok.

A még nagyobb vérontástól való félelem nem alaptalan, hiszen az 1980-as évek közepén már volt egy hasonlóan feszült időszak a Jamagucsi-gumi történetében. Akkor három év alatt legalább 20 bűnözőt öltek meg az egymással rivalizáló bandatagok. A CNBC azt írja, hogy akkoriban civilek is meghaltak a bandaháborúban.

Legális vállalkozások is

Ha egy olyan eseményen törne ki véres leszámolás, ahol gyerekek is megsérülhetnek, mindenki a főnököt okolná - mondja Mizogucsi Acusi szabadúszó újságíró, a jakuzák világának szakértője.

Magát a Jamagucsi-gumi nevű szervezetet 1915-ben alapította egy halász.

A klánnak a közelmúltig 23-24 ezer tagja volt, de az ellenségeskedés kirobbanása óta körülbelül háromezren léptek át máshová. A Jamagucsi-gumi még így is a legnagyobb csoport Japánban.

Kézben tartják a prostitúciót Forrás: Anton Kusters

A szervezett bűnözői csoportnak azért lehet legális irodaháza Kobéban, mert a gengszterek a kábítószer-kereskedelmen és a prostitúción kívül jól menő, törvényes vállalkozásban is érdekeltek. Ezek a cégek a szórakoztatóiparban, a pénzügyi szektorban és az információs technológia területén működnek - írta az Investor.

A Fortune magazin becslése szerint a szervezet nettó árbevétele tavaly elérte a 6,6 milliárd dollárt (282 milliárd forint).