Szijjártó: Vannak, akik fittyet hánynak az uniós szabályokra

A Magyar Európai Üzleti Tanács 2015. évi országjelentése
Szijjártó Péter újabb veszélyt lát
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter szerint vannak, olyan kormányfők, akik regisztráció és ellátás helyett csak a szomszédos államok határaira szállítják a menekülteket. A miniszter nem várt sokat az EU-csúcstól, szerinte azóta semmi nem változott a Balkánon.
Vágólapra másolva!

Az unió külső határainak megvédése nélkül nem kezelhető a helyzet - hangsúlyozta a Kossuth rádióban és az M1-en kedden reggel Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter óriási problémának nevezte, hogy vannak olyan kormányfők az EU-ban, akik fittyet hánynak az uniós szabályokra, és regisztráció, ellátás helyett, amilyen gyorsan csak lehet, átviszik a menekülteket a szomszédos tagállam határára.

Szijjártó Péter szerint az EU külső határait meg kell védeni Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szijjártó Péter szerint az Európai Uniónak egyszerű dolga van,

A miniszter a Kossuth rádióban azt mondta, a külső határok megvédése nélkül nem lehet jó pozícióba kerülni sem a forrás-, sem a tranzitállamokkal folytatott tárgyalásokon. Megjegyezte, hogy Görögországot nem szabad magára hagyni, hanem érdemi lépésekkel kell segíteni.

Görögországban is tárgyal a héten

Szijjártó Péter kedden Bejrútba utazik, ahol szerdán találkozik libanoni partnerével és más vezetőkkel. Utalt arra, hogy az EU úgy tekint a másfél millió embert befogadó Libanonra, amelynek szerepvállalása miatt a bevándorlási nyomás nem teljes mértéken elviselhetetlen.

Menekültek Leszbosz szigetén Forrás: AFP/Aris Messinis

A héten ciprusi, illetve görög kollégájával tárgyal a miniszter. Utóbbi megbeszélés témája lesz, hogymi szükséges ahhoz, hogy Görögország is elfogadja azt az európai uniós segítséget, amit mi már régóta szorgalmazunk.

Semmi nem változott a Balkánon

Szijjártó Péter nem fűzött nagy várakozásokat a menekültválsággal foglalkozó vasárnapi csúcshoz, mivel annak nem volt mandátuma jogilag kötelező döntéseket hozni, ugyanakkor szerinte a megbeszélés óta

A lengyelországi parlamenti választások eredménye kapcsán azt emelte ki, hogy a győztes Jog és Igazságosság párt is kifejezetten hangsúlyos témaként kezeli a visegrádi együttműködést.

A kárpátaljai önkormányzati választás kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a két nagy helyi magyar tömörülés közös listája átlépte a megyei tanácsba jutáshoz szükséges küszöböt.