A magyar határnál gyakorlatozik a szlovák hadsereg

Nyitra, szlovák katonai Land Rover
Nyitra, 2015. július 30. Szlovák katonák, rendőrök, valamint a tűzoltók és a mentőalakulatok egységei közös gyakorlaton vesznek részt Nyitra környékén 2015. július 30-án. Az "Új horizont 2015" nevű háromnapos gyakorlattal a védelmi egységek egy esetleges menekültáradatra készülnek. (MTI/TASR/Henrich Misovic)
Vágólapra másolva!
Közös gyakorlatot kezdett a rendőrség és a hadsereg Szlovákiában, a magyar határ közelében. Az egységek a menekültválság kezelését gyakorolják.
Vágólapra másolva!

Szimulálják a menekültek érkezését és a közös járőrözést is gyakorolják a szlovák rendőrök és a katonák a két fegyveres szervezet közös gyakorlatán, a magyar-szlovák határon. Az akcióban 129 rendőr, 138 katona valamint a tűzoltóság és a katonai rendőrség segédegységei vesznek részt.

Járőröznek

A gyakorlat egyidejűleg kezdődött meg az egész, mintegy 655 kilométer hosszú szlovák-magyar határszakaszon. Tizenegy úgynevezett összpontosítási helyet alakítottak ki, a vegyes összetételű járőrök ezekről indultak ki a határon kijelölt 126 megfigyelő pontra.

A "Dél akció" célja, hogy a fegyveres erők tagjai élőben gyakorolják a szlovák-magyar határszakasz megfigyelését, a járőrözést, valamint a "nem szokványos feladatokat is".

A szlovák kormány szerint így kell készülni a menekültválságra.

A szlovák hadsereg nem először gyakorolja a menekültekkel kapcsolatos műveleteket Forrás: MTI/TASR/TASR/Henrich Mišovic

A megnyitón Robert Fico szlovák miniszterelnök a helyszínen újságíróknak nyilatkozva kijelentette: az európai uniós politika a migránsválság kezelésében szerinte teljesen csődöt mondott. Véleménye szerint ennek az a következménye, hogy a tagországok saját hatáskörükben, vagy regionális szövetségek szintjén próbálják megoldani a helyzetet.

Kerítés épülhet

A szlovák kormányfő azt sem zárta ki, hogy kerítést építenek a határra.

- mondta Fico.

"Biztosítanunk kell az ország határainak védelmét" - mondta a szlovák kormányfő. Ismét elmondta, hogy Szlovákia elutasítja a kötelező menekültkvótákat. Hozzátette, hogy a schengeni határok védelmét olyan elsődleges célnak tartja, amelyben a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) már hatékony együttműködést tudtak felmutatni.