Nem várható fordulat a török választáson

2015.11.01. 15:53

Törökországban békésen zajlott az előre hozott parlamenti választás, amelyen hasonló eredmény várható, mint öt hónappal korábban.

Békésen zajlott le Törökországban az előre hozott parlamenti választás: a szavazóhelyiségek délután 3 órakor bezártak. Nem várható a politikai erőviszonyok jelentős megváltozása, a jelenleg kisebbségben kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) várhatóan most sem tud egyedüli többséget szerezni, és a koalíció lehetősége sem áll fenn.

Ahmet Davutoglu az AKP miniszterelnök-jelöltjeForrás: AFP/Ilyas Akengin

Erre a következtetésre az is okot adhat, hogy a legutóbbi, június 7-i választáson - közel 41 százalékos támogatottsággal - elvesztette abszolút többségét az addig 12 éven át egyedül kormányzó AKP, amely ezután nem tudott a következő három helyezett párt egyikével sem koalícióra lépni.

Letakart holttestek egy béketüntetésen, ahol terrortámadás történt Ankarában október 10-énForrás: MTI/EPA

Az Origo által megkérdezett elemzők is úgy ítélték meg, nem várható, hogy valamelyik párt egyedül megszerezze a kormányalakításhoz szükséges többséget a törökországi előrehozott választáson, a patthelyzet pedig csak tovább mélyítheti az ország válságát, miközben a térségben is meglehetősen nagy a zűrzavar.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK