19 menekültet vettek át a franciák Olaszországtól

Vágólapra másolva!
Franciaország harminc ezer menedékkérő befogadását vállalta a következő két évben. Most 19 eritreait vettek át Olaszországtól.
Vágólapra másolva!

Tizenkilenc eritreai menedékkérő érkezett Olaszországból pénteken Nyugat-Franciaországba az áthelyezési válságmechanizmus, azaz a kvótarendszer részeként - közölte a francia belügyminisztérium.

Franciaország novemberben 200 ember átvételétre tett javaslatot Olaszországnak és Görögországnak, decemberben 300, januárban pedig 400 menedékkérő érkezhet a regisztrációs központokból.

- emlékeztetett közleményében Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

A belügyi tárca tájékoztatása szerint az "első kísérleti akció" keretében 19 embert helyeznek el az ország nyugati részén található Loire menti régióban. A miniszter jelezte, hogy a menedékkérelmüket a lehető leggyorsabban fogják a hatóságok elbírálni.

Nantes közelében helyezik el őket

Az eritreaiak három olaszországi központból, Agrigentóból, Bariból és Rómából autóbuszon érkeznek valamikor a nap folyamán Franciaországba.

Nantes városa közelében egy menedékkérők számára fenntartott központban helyezik el őket.

Franciaország szeptember elején már befogadott mintegy hatszáz, többségében szíriai menedékkérőt Münchenből a német hatóságok terheinek enyhítésére, de ők nem számítanak bele abba a 30 ezres kvótába, amelyre Franciaország vállalást tett.