Berlin lépéskényszerbe hozhatja Szerbiát menekültügyben

Pintér Sándor
Pintér Sándor magyar és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter
Vágólapra másolva!
Szerbia több forgatókönyvvel is készül arra az esetre, ha a térség országai, valamint Ausztria vagy Németország lezárják határaikat, az ügyben november 17-én, kedden késő este születhet döntés - jelentette be Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Szerbiát november 16-án, hétfőn arról tájékoztatták, hogy Szlovénia és Ausztria lezárja határait, és ilyen intézkedést fontolgat Horvátország és Macedónia is. Emiatt kedd késő estére összehívták a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős testületet, amely dönt a lehetséges szerb lépésekről.

Minden lehetőségre felkészülnek

A szlovén hatóságok tagadták ugyan, hogy ilyen szándékuk lenne, és - a szlovén rendőrség szóvivőjének megfogalmazása szerint - csupán a migránsáradat hatékonyabb kezelését célzó intézkedéseket foganatosítanak,

Szerbia minden eshetőségre felkészül

- mondta Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter a közszolgálati televízió (RTS) kedd reggeli híradójában.

Nebojsa Stefanovic szerint Szerbia minden lehetőségre felkészül Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Nem maradhatnak Szerbiában

Miro Cerar szlovén miniszterelnök hétfő este arról beszélt, hogy országa naponta legfeljebb hétezer migránst tud átengedni. A szerb belügyi tárca vezetője szerint viszont Ljubljana és Bécs azt tervezi, hogy naponta csupán kétezer embert enged majd be. "Szerbia ezt nem engedheti meg, mert

- jelentette ki a politikus. Hozzátette, hogy hazája némileg lassíthatja az áradatot, de a migránsokat nem lehet Szerbiában tartani, "ezt ők nem is akarják, és nem is tudjuk őket befogadni".

"A migrációs áramlások tekintetében számunkra Németország döntése a meghatározó, ha Berlin a migránsok haladásának lassításáról dönt, akkor az problémát fog okozni nekünk"- közölte a miniszter.