Terrorcsoportot likvidáltak Kínában

Vágólapra másolva!
A kínai biztonsági erők közel kéthónapos hajtóvadászat után végeztek egy terrorcsoport 28 tagjával (köztük nőkkel és gyerekekkel), akiket azzal gyanúsítottak, hogy részt vettek az északnyugat-kínai Hszincsiang tartomány egy szénbányája elleni támadásban, amelyben tizenhat embert megöltek.
Vágólapra másolva!

A szeptemberbe történt támadás elkövetésével összesen 29 embert gyanúsítottak meg, közülük egy megadta magát a biztonsági erőknek. A helyi hatóságok szerint az

56 napos hajtóvadászatban több mint 10 ezer ember vett részt

- jelentette pénteken a kínai média.

Késekkel felfegyverzett szakadárok

A hszincsiangi Akszuban lévő Szogan bányát szeptember 18-án támadták meg, az áldozatok pedig a többségi han nemzetséghez tartozó kínaiak voltak. A rendőrség szerint a támadást késekkel felfegyverzett szakadárok hajtották végre. Amikor a rendőrség a helyszínre érkezett,

a támadók szénnel megpakolt teherautóikkal belerohantak a rendőrautókba.

A rendőrség szerint szinte minden bányászt megöltek vagy megsebesítettek, aki a támadáskor nem dolgozott a föld alatt. Egyes munkások még aludtak, mások pedig már műszakváltásra készülődtek, amikor a támadók lerohanták a munkásszállót, előzőleg megölve a biztonsági őröket.

Civilek százai haltak már meg

Hszincsiangban az utóbbi két évben civilek százai haltak meg terrortámadásokban. Az ujgur emigráns csoportok vezetői szerint az erőszakot a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen élő

ujgurok elnyomása és hátrányos megkülönböztetése szüli.

Peking meggyőződése viszont az, hogy a népcsoporthoz tartozó szélsőséges iszlamisták külföldi szeparatista csoportok, elsősorban a Kelet-Turkesztán függetlenségét támogatók iránymutatásai szerint és ösztönzésére hajtják végre akcióikat.