Szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetnének be a szlovákok

szlovák választás, Robert Fico, szociáldemokrata párt vezetője, korábbi miniszterelnök
Vágólapra másolva!
A terrorizmus elleni harc jegyében a szlovák kormány kibővítené a rendőrség, a titkosszolgálatok és hadsereg hatásköreit - jelentette be Robert Fico, kormányfő. A törvény módosítások gyorsított eljárásban, jövő héten kerülhetnek a törvényhozás elé.
Vágólapra másolva!

Szigorúbb biztonsági intézkedéseket lehetővé tévő törvénymódósítások kidolgozásáról döntött a szlovák kormány a terrorizmus elleni harc jegyében - jelentette be Robert Fico kormányfő a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján.

Robert Fico szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetne be Forrás: AFP/Samuel Kubani

A törvénymódosítások egyebek mellett

a rendőrség, a titkosszolgálatok, valamint a hadsereg hatás- és jogköreinek kiterjesztését és állománybővítését célozzák,

emellett terrorcselekmény vizsgálatánál a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás szerveinek is szabadabb kezet adnának.

Gyorsított eljárásban döntenek

A törvénymódosításokat az igazságügyi tárcának kell előterjesztenie a kormány pénteki ülésén, a változtatások a jövő hét második felében, gyorsított eljárásban kerülhetnek a pozsonyi törvényhozás elé.

A tervezett változtatások között van többek között, hogy

  • a jelenlegi 48-ról 96 órára emelik az előzetes letartóztatás lehetséges maximális időtartamát,
  • kétszeresére emelik azt a most 72 órában megszabott határidőt, amely alatt a bíróknak lehetőségük van dönteni a vizsgálati fogság elrendeléséről,
  • a vizsgálati fogságot elrendelő bírónak nem kellene megindokolnia döntését, amennyiben a gyanúsítottat terrorizmussal kapcsolatban vették őrizetbe,
  • a terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények bekerülnének az eddig főként szervezett bűnözéssel foglalkozó különleges ügyészség és bíróság hatáskörébe,
  • megdupláznák az utcán járőröző rendőrök létszámát.

A tervek szerint ezzel egyidejűleg bővülnek a tanúvédelmi program lehetőségei is, és a bűnüldöző szervek nagyobb teret kapnak a beépített ügynök intézményének használatára.