Súlyos hiba volt az orosz gép lelövése

A HaberTürk TV adásáról készített képen kigyulladt repülőgép zuhan le, miután török harci gépek lelőtték a Szu-24 orosz vadászbombázót a török-szíriai határ térségében
Vágólapra másolva!
A török vezérkar hírszerzési irodájának egykori vezetője és egy egykori amerikai helyettes vezérkari főnök egyetért abban, hogy „súlyos hiba” volt lelőni kedden az orosz Szu–24-est, amely akkor már kifelé tartott a török légtérből.
Vágólapra másolva!

Hakki Pekin elítélte hazája akcióját a Sputniknewsnak adott interjúban. A török vezérkar hírszerzési irodájának egykori vezetője hangsúlyozta, hogy az orosz gép „nem jelentett fenyegetést Törökország biztonságára, és semmiféle ellenséges szándékot nem mutatott”.

A HaberTürk TV felvétele a kigyulladt gépről Forrás: MTI/EPA/HaberTürk TV/-------------------

Kemény következményei lesznek

Pekin úgy véli, hogy a 2008-ban Grúzia, majd jelenleg Ukrajna ellen bevezetett orosz szankciók alapján ítélve Moszkva válasza a gép lelövésére is kemény lesz, ráadásul tovább rombolhatja Törökország régióbeli megítélését is.

Igaz, ebben szerinte az is főszerepet játszik, hogy Ankara egyre közelebb kerül az Egyesült Államokhoz, miközben mind jobban eltávolodik Irántól, Szíriától és Iraktól.

Pekin szerint elképzelhető, hogy Moszkva nem csupán szankciókat vezet be Ankara ellen, de segít a hágai nemzetközi bíróság elé is állítani azért, mert az Iszlám Állam Törökországon keresztül adja el az olajat.

Vlagyimir Putyin úgy érzi, hogy hátba támadták Forrás: AFP/Ria Novosti/Alexei Nikolsky

Az egykori vezérkari főnökhelyettes egyetért

Tom McInerney altábornagy, az amerikai légierő egykori helyettes vezérkari főnöke is úgy véli, hogy az orosz gép lelövése „nagyon súlyos hiba volt, amely rossz ítélőképességről árulkodik”.

McInerney a Fox Newsnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a radarképek alapján a gép nagyon rövid utat tett meg a török légtérben, ahol legföljebb 20-40 másodpercet töltött, és a lelövésekor már kifelé tartott onnan.

Ehhez képest a törökök azt állítják, hogy egy ötperces időtartam alatt legalább tízszer figyelmeztették a pilótát.

Ők ilyet nem tettek volna

McInerney kijelentette, hogy az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) vezetőjeként ő soha nem tett volna ilyesmit.

„Ez a gép semmiféle támadómanővert nem végzett. Az igaz, hogy valószínűleg tesztelte a törököket, de ilyesmi miatt nem szokás lelőni egy gépet” – hangsúlyozta.

McInerney szerint a török akció előre eltervezett lehetett, provokáció Recep Tayyip Erdogan részéről azzal a hátsó szándékkal, hogy belerángassa Oroszországot és a NATO-t az ukrajnaihoz hasonló konfliktusba.