Libanoni katonákat engedett szabadon az an-Nusztra

2015.12.01. 12:43

Egy fogolycsere-megállapodás keretében tizenhat libanoni katonát engedtek szabadon az an-Nusztra Front fegyveresei.

Szabadon engedték azt a tizenhat libanoni katonát, akit 2014 augusztusában ejtett túszul a libanoni-szíriai határnál az al-Kaida szíriai szárnya, az an-Nuszra Front - közölte a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez közel álló al-Manar televíziós csatorna kedden.

A katonákat tavaly a libanoni-szíriai határvidéken lévő Irszál közelében rabolták el az an-Nuszra Front harcosai, amikor az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet erőivel szövetkezve Szíriából betörtek Libanon területére.

Megállapodtak Bejrúttal

A túszokat egy fogolycsere-megállapodás keretében engedték el, amelyet Katarban alkudtak ki a felek. Katonái elengedéséért cserébe Bejrút belegyezett, hogy szintén szabadon enged néhány foglyot, akit a szélsőségesek korábban megneveztek.

Egy névtelenséget kérő magas rangú libanoni katonai illetékes szerint a titkos megállapodás része Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam önjelölt kalifája korábbi feleségének, Szadzsa ad-Dulaiminek szabadon engedése is. Az asszonyt tavaly vették őrizetbe, amikor hamis úti okmányokkal próbált belépni Libanonba jelenlegi hitvesével.

Egy másik illetékes, aki ugyancsak névtelenül nyilatkozott, azt mondta: a libanoni katonákat az an-Nuszra Front 13, libanoni fogságba esett tagjára cserélik ki, akik közül öten nők.

Készek tárgyalni

A további kilenc elrabolt libanoni katona sorsáról egyelőre nem tudni közelebbi részleteket, ők jelentések szerint az Iszlám Állam fogságában vannak.

A libanoni belbiztonsági szolgálat vezetője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, készek tárgyalni a dzsihadistákkal a kilenc katona szabadon engedéséről,ha találnak valakit az Iszlám Állam részéről, akivel tárgyalhatnak.

Az an-Nuszra Front és az Iszlám Állam tavaly 29 libanoni rendőrt és katonát ejtett fogságba Irszál környékén, négyen közülük meghaltak a fogságban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK