Megválik a vagyonától Zuckerberg

zuckerberg, facebook
A 31 éves Zuckerberg lánya, Max a múlt héten született.
Vágólapra másolva!
Lemondani készül újonnan létrehozott jótékonysági szervezetének javára a Facebook-részvényeinek 99 százalékáról a közösségi oldalt alapító Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan.
Vágólapra másolva!

Szándékukat kedden egy, az újszülött lányukhoz írt levélben jelentették be. A jótékonysági célra felajánlott részvények, amelyekről tulajdonosaik az életük folyamán le fognak mondani,

jelenleg mintegy 45 milliárd dollárt (13 ezer milliárd forintot) érnek.

A 31 éves Zuckerberg lánya, Max a múlt héten született Forrás: Origo

Jótékony célok

A Chan Zuckerberg Kezdeményezés elnevezésű szervezet egyebek között az egészségügy, a személyre szabott oktatás, az internet-hozzáférés és a közösségépítés problémáival, az emberben rejlő képességek és az egyenlőség ügyének előmozdításával foglalkozik.

A 31 éves Zuckerberg lánya, Max a múlt héten született.

Évente egymilliárdról mond le

A milliárdos 26 esztendősen írta alá azt az adományozási fogadalmat, amelyben többen a világ leggazdagabbjai közül megfogadták, hogy még életük folyamán vagy végakaratukban emberbaráti vagy jótékonysági célokra fordítják vagyonuknak több mint felét. Mark Zuckerberg és Priscilla Chan eddig 1,6 milliárd dollárt fordított jótékonyságra. A Facebook vezérigazgatója megfogadta, hogy az elkövetkező három év mindegyikében egy-egy milliárd dollár értékű cégrészvényről fog lemondani.