NATO-bővítés: máris fenyegetőznek az oroszok

Vágólapra másolva!
Orosz válaszlépéseket von maga után Montenegró meghívása a NATO-ba - jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Moszkvában, de konkrét intézkedésekről nem beszélt.
Vágólapra másolva!

Dmitrij Peszkov felhívta a figyelmet arra, hogy Moszkvában a hatalom legkülönfélébb szintjein mindig is azt mondták, hogy a biztonsági érdekekről való gondoskodás és az érdekegyensúly fenntartása miatt nem hagyható válaszlépések nélkül a NATO folytatódó bővítése, katonai struktúrájának keleti irányú terjeszkedése.

Konkrét válaszlépésekről a szóvivő nem beszélt.

Azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök eddig nem fejtette ki álláspontját, és meg kell várni a szakértők véleményét is.

Felmondják az együttműködést

Viktor Ozerov, az orosz parlamenti felsőház, a Szövetségi Tanács védelmi és biztonsági bizottságának elnöke azt mondta, hogy

Oroszország lemondja a Montenegróval folytatott együttműködési programokat,

köztük a katonaiakat is, tekintve, hogy a balkáni ország csatlakozik a NATO-hoz. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint Ozerov úgy fogalmazott: Montenegrónak számolnia kell azzal, hogy a NATO-csatlakozás miatt lehetetlenné válik sok olyan program végrehajtása, amelyeket Oroszországgal együtt dolgozott ki korábban, és ez vonatkozik a haditechnikai együttműködésre is.

Hivatalos meghívó

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a NATO szerdán hivatalosan meghívta Montenegrót, hogy csatlakozzon hozzá 29. teljes jogú tagországként. A döntés a tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli ülésén született meg.