Pakisztán válogat a visszatoloncoltak között

Illegális bevándorlás - Macedónia, menekült, migráns
Vágólapra másolva!
Egy repülőnyi menekült érkezett Pakisztán fővárosába, de 30 embert nem engedtek leszállni a gépről. 19 migráns viszont beléphetett Pakisztánba. Az ország belügyminisztere szerint a kitoloncolással megsértették az ország törvényeit.
Vágólapra másolva!

Pakisztán megtiltotta harminc Görögországból visszatoloncolt migránsnak csütörtökön, hogy elhagyják a repülőgépüket Iszlámábádban.

Nem mindenkit küldtek vissza

"A belügyminiszter utasítására a Szövetségi Nyomozó Hatóság (FIA) nem engedte ezeknek a törvénytelenül deportált embereknek és a repülőgép személyzetének a gép elhagyását" - olvasható a pakisztáni minisztérium közleményében.

Menekültek tiltakoznak a görög-macedón határon Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki

"Dacára annak, hogy korábban minden kérdést tisztáztunk az európai biztossal, a pakisztáni törvényeket megsértették, ami megengedhetetlen" - mondta Csaudri Niszár Ali Hán pakisztáni belügyminiszter. Azt ugyanakkor nem pontosította, hogy milyen törvény mesértése miatt utasították vissza ezeknek az embereknek a belépését.

A bérelt repülőgéppel érkező migránsok között olyanok is voltak, akiknek kitoloncolását Iszlámábád jogosnak minősítette.

Ők tizenkilencen elhagyhatták a gépet,

mielőtt az visszafordult a 30 utassal.

Az Európai Unió migrációügyi biztosa a múlt héten közölte, hogy Pakisztán be fogja tartani az EU-val kötött megállapodást.

Korábban felmondták

Az eset egy héttel azt követően történt, hogy Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Unió migrációügyi biztosa tárgyalásokat folytatott a migránsok visszafogadásáról kötött szerződés újbóli alkalmazásáról. Pakisztán és az EU 2009-ben kötötte meg ezt a megállapodást. A szerződés értelmében

Iszlámábád köteles visszafogadni az EU-ba illegálisan érkezett állampolgárait.

Elvileg azokat is vissza kell fogadni Pakisztánba, akik az ország területén keresztül jutottak el illegálisan az unióba.

Menekültek a görög-macedón határon Forrás: MTI/EPA/Nake Batev

A pakisztáni belügyminiszter november elején jelentette be, hogy felfüggeszti a szerződés alkalmazását. Egyedül Nagy-Britanniából fogadnak vissza menekülteket - mondták. Arra hivatkoztak, hogy az érintett országok

visszaéltek a megállapodással.

Uniós statisztikák szerint évente mintegy 50 ezer Pakisztáni állampolgár érkezik az EU-ba legális munkavállalóként, míg tavaly 21 ezer embert toloncoltak vissza Pakisztánba, amiért megfelelő engedélyek nélkül tartózkodott az unió területén.

Miután a macedón hatóságok november 19. óta csak a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedik be Görögország irányából, a határ görög oldalán több ezren torlódtak fel, köztük sok pakisztáni migráns. Szerdán összetűzés is kitört a macedón rendőrök és a pakisztáni migránsok között a határon.