Kérés nélkül is védené az uniós határt a Frontex

Frontex, migráns
A Frontex keretében dolgozó német rendőrök a görög Leszbosz szigeténél
Vágólapra másolva!
A nemzeti szuverenitást csorbítva az adott ország kérése és beleegyezése nélkül is átvehetne határőrizeti feladatokat bármely uniós tagországtól az Európai Unió határőrizeti ügynöksége, a Frontex az Európai Bizottság formálódó javaslata szerint, amelyet a brüsszeli testület már a következő uniós csúcs előtt, december 15-én bemutat.
Vágólapra másolva!

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lap szerint az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye a közös határvédelem megerősítésével kíván úrrá lenni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet külső határának bizonyos szakaszain az európai menekültválság révén kialakult kaotikus helyzeten. Német és francia támogatással készülő terve szerint a Frontex fejlesztésével

kialakítanak egy teljes körűen működőképes közösségi határőrizeti szervezetet,

így bővítik az ügynökség pénzügyi forrásait, és szélesítik munkatársai - a tagállamok által delegált határőrizeti szakemberek - jogosítványait.

Kérés nélkül

A FAS szerint a brüsszeli bizottság terve alapján a Frontexet kivételes esetekben

akkor is be lehetne vetni, ha az érintett tagország egyáltalán nem igényli a segítséget.

Ez jelentős mértékű beavatkozás lenne a nemzeti szuverenitásba - mutatott rá a konzervatív német lap.

Nem akarják a görög eset megismétlődését

Jean-Claude Juncker bizottsági elnök azonban el akarja kerülni, hogy megismétlődjék a görög eset; Athén sokáig nem volt hajlandó elfogadni a határőrizethez felajánlott segítséget, és csak annak révén kért támogatást, hogy uniós partnerek kilátásba helyezték az ország kizárását a schengeni övezetből.

Németország és Franciaország támogatja Brüsszel törekvését.

Thomas de Maiziere német és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter egy csütörtöki közös feljegyzésben azt írta a bizottságnak, hogy "sürgősen tovább kell fejleszteni közös uniós külső határaink védelmét és az európai menekültügyi rendszert", mert meg kell őrizni a schengeni rendszert.

A Frontex keretében dolgozó német rendőrök a görög Leszbosz szigeténél Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

Kockázatelemzés kell

Ezért a belső határellenőrzés nélküli övezet működését szabályozó schengeni határellenőrzési kódexet ki kell egészíteni, hogy a külső határok védelmében mutatkozó "súlyos hiányosságok" esetén, a Frontex által készített "kockázatelemzés" alapján gyorsan mozgósítható legyen az ügynökség, és "kivételes estekben" önállóan is kezdeményezhessen műveleteket. A Frontexet a mostani szabályok szerint csak akkor lehet mozgósítani, ha ezt valamely tagállam igényli, és az összes többi támogatja a kezdeményezést.

Több elképzelés van

Az Európai Bizottság több modellt fontolgat a kérés nélküli Frontex-műveletek megindításának szabályozására. Az egyik lehetőség, hogy az ügynökség akkor léphet, ha meghatározott időn belül nem tesz ellenvetést egyetlen ország sem, vagy a tagországok többsége nem szavazza le az adott műveleti tervet. Egy másik lehetőség, hogy a tagállamok többségi szavazata alapján mozgósítják az ügynökséget - írta a FAS.

Voltak már tervek

A Frontex bevetése külön kérés nélkül egészen a legutóbbi időkig elképzelhetetlen volt. Már az ügynökség megalapítása idején, 2003-ban készültek tervek arról, hogy a nagyrészt a nemzeti határvédelmi szervek koordinálását végző intézmény alapjaira

felépítenek egy állandó uniós part- és határvédelemi testületet,

de ezek a brüsszeli törekvések a tagállamok - kiváltképp Németország - ellenállása miatt elbuktak.

Most viszont már szinte valamennyi tagállam a külső határok hatékonyabb védelmét követeli, és világossá vált, hogy egyes tagállamok, mint például

Görögország és Olaszország nem tudnak, vagy politikai okokból nem akarnak megfelelni

ezeknek a követeléseknek - írta a FAS.