Szexista megjegyzés miatt menesztik a szerb védelmi minisztert

Gasic, Bratislav, Bratislav Gasic
Röszke, 2015. szeptember 17. Bratislav Gasic szerb védelmi miniszter nyilatkozik a lezárt a Röszke-Horgos határátkelőnél 2015. szeptember 17-én. Összesen pár száz illegális bevándorló tartózkodik már csak a két horgosi átkelőhelynél Szerbiában, mert a legtöbben elindultak Horvátország felé. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Nem maradhat a pozíciójában Bratislav Gasic védelmi miniszter a szexista megjegyzése miatt – mondta Aleksandar Vucic szerb kormányfő hétfőn.
Vágólapra másolva!

A miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján a B92 televízió újságírónője leguggolt, hogy a mögötte lévő kamerák elől ne takarja el a minisztert, aki ennek láttán azt mondta:

A miniszterelnök

a kormány nevében bocsánatot kért az újságírónőtől

és minden Szerbiában élő nőtől a védelmi miniszter kijelentése miatt.

Bratislav Gasicot a kormányfő sem védte meg Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Mennie kell

Aleksandar Vucic szerint ilyen senkivel sem történhet meg. A kormányfő szerint nincs mentség Bratislav Gasic kijelentésére, ezért – annak ellenére, hogy jól végezte munkáját a védelmi tárca élén – nem maradhat miniszter.

Éjjel telefonált

„Úgy vélem, hogy a kijelentés jellemzi ezt a kort" – mondta Zlatija Labovic, a B92 munkatársa.

Szerinte Bratislav Gasic hónapok óta kerüli a B92 munkatársait, menekül a kérdésektől és a mikrofontól. „Az éjjel felhívott, hogy bocsánatot kérjen, és nem kellemes, ha éjjel 11 körül felhív a miniszter, de elsősorban nem is ildomos" – mondta Zlatija Labovic.

Az incidens után több szakmai szervezet és politikus is elítélte a védelmi miniszter kijelentését. A független újságíró-szövetség a védelmi miniszter bojkottjára szólította fel tagjait.