Milliókat kaphatnak a menekültek, ha hazamennek

Menekült viszi a gyerekét a görög-macedón határon Gevgelija város közelében
Vágólapra másolva!
Akár több millió forintnak megfelelő norvég koronát és a repülőjegy árát is kifizetnék a norvég hatóságok azoknak a menekülteknek, akik hajlandóak visszatérni hazájukba. A program egyre sikeresebb, már több százan jelentkeztek.
Vágólapra másolva!

A hosszú családegyesítési procedúrák, valamint a különböző kérelmek elbírálásának lassúsága miatt egyre több menekült gondolkodik a Norvégiából való hazatérésen.

A The Local nevű portál szerint sok menekült csalódott lett, miután kiderült, hogy akár évekbe is telhet, mire valaki munkába állhat vagy beléphet az oktatási rendszerbe.

Sok menekült csalódott a lassú ügyintézés miatt Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

A norvég kormány igen kedvező ajánlattal segíti a menekülteket, a repülőjegy mellé ugyanis egyszeri pénzügyi támogatást is adnak. Egy kétgyerekes család például 80 ezer koronát, átszámítva nagyjából 2,5 millió forintot is kaphat, ha hajlandó visszatérni a hazájába. A program egyre sikeresebb, novemberig kilencszáz menekült vett részt benne. Eddig havonta 100-an éltek a lehetőséggel, októberben már 150-en, míg novemberben már 230-an.