A csehek visszaállíthatják a határellenőrzést

Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS gyakorol hadgyakorlat katona kerítés laktanya SZEMÉLY
Hódmezővásárhely, 2015. november 3. Dróthálót feszítenek ki a katonák az ideiglenes biztonsági határzár modelljére a Balaton 2015 közös kiképzésen a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában 2015. november 3-án. A december 15-ig tartó Balaton 2015 gyakorlat célja a magyar, cseh, szlovák katonák kiképzése a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelését segítő logisztikai feladatok ellátására. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Prága nem zárja ki, hogy felújítja a határellenőrzéseket. Az állam azonban a schengeni csatlakozás után megszabadult az átkelőknél szükségtelenné vált épületektől.
Vágólapra másolva!

Csehország nem zárja ki, hogy a migrációs válság miatt a jövőben esetleg fel kell majd újítani az ellenőrzéseket a határátkelőkön.

A belügyminisztérium ez okból elemzést készített az osztrák határon kialakult helyzetről, és a közeljövőben megteszi ugyanezt a szlovák és a lengyel határszakasz vonatkozásában is - mondta Milan Chovanec.

Cseh katonák is részt vettek a Balaton 2015 gyakorlaton. Ennek célja, hogy a katonákat felkészítsék a bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésére Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A cseh belügyminiszter azonban elismerte, hogy a probléma nem egyszerű, mert Csehország schengeni övezethez való csatlakozása után

az állam felszámolta, eladta vagy bérbe adta a határátkelőkön szükségtelenné vált épületeket,

amelyeket korábban az útlevélkezelők és a vámosok használtak.

Szúrópróbaszerű ellenőrzések

Chovanec azt mondta, hogy a kormány a megoldást elsősorban a mobilis, áthelyezhető hivatalok létesítésében látja.

A régi épületek visszavásárlása nemigen jöhet szóba.

Miután a legnagyobb migrációs nyomás a cseh–osztrák határon várható, a belügyminisztérium elsőként ennek a határszakasznak a helyzetét mérte fel. Részleteket azonban nem közölt a tárcavezető.

Nyár óta a cseh–osztrák határátkelőkön szúrópróbaszerűen időnként ellenőrzik az autósokat és a nemzetközi vonatok utasait. A cseh–szlovák határon áthaladó vonatokon szintén van ilyen rendőri ellenőrzés, amely eddig problémamentes volt.

Nincs terrorveszély

A nemzetbiztonsági tanács megvitatta az úgynevezett terroristaellenes intézkedéscsomagot is, amelynek megvalósítása törvénymódosításokat is követelne.

A testület megállapította, hogy jelenleg

Milan Chovanec azt is megjegyezte, hogy Csehországban jelenleg nincs magasabb szintű biztonsági kockázat, és a hatóságok a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban sem terveznek szigorúbb biztonsági intézkedéseket.