Elfogadták a klímamegállapodást

Vágólapra másolva!
A tervezetthez képest egy nappal később ért véget a párizsi klímacsúcs, de a résztvevők elfogadták az új megállapodást. 195 ország vállalta, hogy a Föld légkörének felmelegedését két fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest.
Vágólapra másolva!

Elfogadta szombat este az ENSZ 21. klímakonferenciáján részt vevő 195 ország a klímavédelmi megállapodást, amelyben kötelezik magukat a légkör felmelegedése elleni küzdelemre.

"Ahogy körbenézek a teremben, látom, hogy pozitív a hangulat,

- jelentette be Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke a jelenlévők viharos tapsa közepette. A delegációk tagjai hosszú perceken át állva, egymást átölelve ünnepelték a megállapodás elfogadását, amelyet a 2009-es koppenhágai kudarc után több évig készítettek elő.

Szombatra halasztották

Az ENSZ november 30-án kezdődött 21. klímakonferenciája a Párizs környéki Le Bourget városban

az eredeti tervek szerint péntek este ért volna véget,

de lezárását - ezzel az átfogó klímavédelmi megállapodás elfogadását - előrelépés hiányában szombatra halasztották.

Az utolsó, szombat esti plenáris ülés előtt a két nagy környezetszennyező országot, Kínát és Indiát, valamint az egyik legjelentősebb olajtermelő Szaúd-Arábiát is magában foglaló fejlődő országok csoportja, a G77+Kína már jelezte, elégedett a klímamegállapodás végleges tervezetével, amelynek szövegén még az utolsó éjszaka is módosítottak.

Péntek este még nem támogatták

A klímamegállapodás megerősíti azt a központi célkitűzést, hogy

a Föld légkörének felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja

az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.

Az 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint-emelkedéssel fenyegetett szigetállamok kérése volt.

Ezt több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, és legvégül az Egyesült Államok is támogatta, de a legjelentősebb fosszilis energiatermelők, Szaúd-Arábia, Venezuela, India és Oroszország péntek este még nem akarta támogatni.

Egy lépcsőfok

A házigazda francia diplomácia vezetője szerint a szöveg


Az évi 100 milliárd dolláros támogatás, amelyre az északi fejlett országok tettek javaslatot a déli, fejlődő országok technológiai átállásának finanszírozására 2020-ig "egy lépcsőfok", "az új számszerűsített célt legkésőbb 2025-ig meg kell határozni" - mondta a szöveg délelőtti bemutatásán Laurent Fabius.

A kötelezettségvállalásokra 2025-től vonatkozó ötévenkénti felülvizsgálat is belekerült a megállapodásba.

A Greenpeace is elégedett

"Ez a megállapodás az egész világ és minden ország számára elengedhetetlen. Segíteni fogja a szigetországokat abban, hogy védekezni tudjanak a partjaikat fenyegető tengerszint-emelkedés ellen, pénzügyi segítséget biztosít Afrikának, támogatja Latin-Amerikát az erdők megőrzésében, és az olajtermelőknek is segít energiatermelésük diverzifikálásában" - hívta fel a figyelmet a francia külügyminiszter.

A végleges tervezetet más környezetvédő szervezetekhez hasonlóan a Greenpeace is "fordulatnak" minősítette.

"A kerekek lassan őrölnek, de Párizsban őröltek. A szöveg egyértelműen a történelem szemétdombjára helyezte a fosszilis energiákra épülő ipart" - mondta Kumi Naidoo, a Greenpeace International vezetője.

A kiotói egyezményt váltja

A világ országai most először írtak alá globális klímavédelmi egyezményt, amelynek céljairól 2011-ben a dél-afrikai Durbanben határoztak.

Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal és a környezetkímélő technológiákra való átállással párhuzamosan

a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 évre,

és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.