A thaiföldiek elégedettek a katonai juntával

CSAN-OCSA, Prajuth egyenruha Foglalkozás katonai vezető Közéleti személyiség foglalkozása miniszterelnök ÖLTÖZÉK politikus SZEMÉLY TÁRGY
Bangkok, 2014. augusztus 25. A thaiföldi kormány által közreadott képen Prajuth Csan-ocsa tábornok, a thaiföldi hadsereg főparancsnoka beszél miniszterelnöki kinevezése után Bangkokban 2014. augusztus 25-én. A májusban puccsot végrehajtott katonai junta vezetőjét a hadsereg tagjaiból ideiglenes törvényhozás 2014. augusztus 21-én választotta meg miniszterelnöknek. (MTI/EPA/Kormányszóvivői iroda)
Vágólapra másolva!
A thaiföldiek 99 százaléka elégedett a tavaly májusban hatalomra került katonai juntával - legalábbis a kormány irányítása alatt működő statisztikai hivatal szerint. Prajuth Csan-Ocsa tábornok már két dallal is megörvendeztette a népét. 
Vágólapra másolva!

A thaiföldi kormány irányítása alatt álló Nemzeti Statisztikai Szervezet (NSO) közvélemény-kutatási adatai szerint a thai lakosság 98,9 százaléka elégedett az országot 2014 májusától irányító katonai juntával - közölte a thai kormány szóvivője szerdán.

A délkelet-ázsiai ország már több mint egy évtizede mélyen megosztott a politikai törésvonalak mentén,

és kevés jele van annak, hogy ez változott mióta Prajuth Csan-Ocsa tábornok tavaly májusban hónapokig tartó tüntetéseket követően átvette a hatalmat a megválasztott kormányzattól.

Prajuth Csan-ocsa tábornok, a thaiföldi hadsereg főparancsnoka tavaly auguzstusban lett az ország miniszterelnöke Forrás: MTI/EPA/Kormányszóvivői iroda/-------------------

A junta saját népszerűségét hirdető állításai ellenére, Prajuth kedden tartott évértékelő beszédében elismerte a társadalom megosztottságát.

Szabadesésben az emberi jogok

A New York-i székhelyű Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerint a junta alatt

A katonai kormányzat kíméletlenül üldözi bírálóit, börtönbe küldve azokat, akik tüntetéseket szerveznek, gyertyát gyújtanak, vagy egyéb módon fejezik ki nemtetszésüket például a közösségi médiában.

A gyülekezési és szólásszabadság korlátozása mellett

több száz politikust, akadémikust, újságírót és más ellenzékinek tartott személyt vettek őrizetbe.

Az AP hírügynökség szerint katonai támaszpontokra viszik ezeket az embereket, ahol "attitűd kiigazításon" esnek át, és csak azt követően engedik őket szabadlábra, hogy aláírnak egy nyilatkozatot arról, hogy nem adnak hangot elégedetlenségüknek a továbbiakban.

Dalok a népnek

Mindezek mellett a katonai kormány kampányba kezdett, hogy növelje támogatottságát.

Újévi ajándékként a junta vezetője egy dalt írt "Because You Are Thailand, (Mert te vagy Thaiföld) címmel, amit kedden hoztak nyilvánosságra.

Ez Prajuth második - a társadalmi morál növelését szolgáló - próbálkozása mióta hatalomra került. Röviddel a puccsot követően már megajándékozta népét a "Returning Happiness to the People" (Visszaadni a boldogságot a népnek) című dallal, amit gyakran játszanak a kormány által ellenőrzött rádió és a televíziós csatornák.

Prajuth szerdai beszédében jelezte, hogy a katonai kormányzat ragaszkodik azokhoz a tervekhez, hogy 2017-ben választásokat tartsanak.

- mondta a junta vezetője, aki hozzáfűzte, hogy nem ragaszkodik a hatalomhoz.