Putyin titokban küldte az emberét Izraelbe

Vágólapra másolva!
Titokban Izraelben tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnök különleges megbízottja, Alekszander Lavrentyijev a szíriai rendezésről.
Vágólapra másolva!

A Haarec értesülése szerint az orosz küldött népes delegáció élén látogatott Jeruzsálembe, ahol magas rangú izraeli tisztviselőkkel tanácskozott az ENSZ támogatásával, a szíriai polgárháború lezárása érdekében folytatandó diplomáciai tárgyalásokról.

Bár Izrael hivatalosan nem emelt kifogást a világszervezet másfél hete hozott határozata ellen, amely tárgyalásokat kezdeményez Bassár el-Aszad szíriai elnök és az ellenzéki felkelő csoportok között, a lap úgy tudja, hogy Jeruzsálemben attól tartanak, hogy egy nemzetközi egyezmény megerősítheti Iránt és a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezetet, az ország legfőbb ellenségeit.

Az oroszok látogatását teljes titokban szervezte a külügyminisztérium és a miniszterelnöki hivatal, előbbi nem is volt hajlandó válaszolni a Haarec kérdéseire az ügyben, így azt sem tudni, hogy Benjamin Netanjahu kormányfő fogadta-e Lavrentyijevet.