Terrorveszély miatt maradhat el a szilveszteri buli a Vörös téren

orosz karácsony, szilveszter a moszkvai Vörös téren
Vágólapra másolva!
Szilveszterkor lezárják a moszkvai Vörös teret, elmarad a hagyományos utcai buli. Hivatalosan egy újévi koncert felvételei miatt, de nagyon valószínű, hogy a terrorfenyegetettség az igazi ok.
Vágólapra másolva!

Idén első alkalommal nem gyülekezhetnek majd a moszkvai Vörös téren az újévet váró szilveszterezők, mert a teret lezárják - közölték a városi hatóságok december 28-án, hétfőn.

Idén nem lesz buli a Vörös téren

A téren hagyományosan tízezrek gyűlnek össze szilveszter éjszakáján, oroszok és külföldi turisták egyaránt, hogy megünnepeljék az újévet, amikor a szomszédos Kreml harangjai elütik az éjfélt. Alekszej Majorov, a moszkvai önkormányzat biztonsági részlegének vezetője viszont a város honlapján tudatta: a teret rendezvény miatt lezárják, de számos más hely áll rendelkezésre, ahol az emberek remek hangulatban várhatják az újévet.

Hagyományosan tízezrek szilvesztereznek a Vörös téren Forrás: AFP/Dimitry Kostyukov

Hivatalosan egy koncert miatt

A Vörös teret hivatalosan annak az újévi koncertnek a felvétele miatt zárják le, melyet az állami média sugároz majd. Csak korlátozott létszámú közönség láthatja élőben az előadást, melynek nagy részét a hatóságok hagyják jóvá.

Terrorfenyegetettség

Az AFP francia hírügynökség mindazonáltal megjegyezte, hogy az orosz hatóságok megszigorították a biztonsági intézkedéseket, miután egy orosz repülőgép 224 ember halálát okozva lezuhant az egyiptomi Sínai-félszigeten, majd novemberben terrortámadás érte a francia fővárost.

- idézte a hírügynökség Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester korábbi nyilatkozatát.

A bevásárlóközpontok bejáratainál fémdetektoros kapukat szereltek fel, a gyanúsnak tűnő járműveket pedig akár a parkolóőrök is átkutathatják. Ezzel párhuzamosan szögesdrót kerítéssel vették körbe az osztankinói tévétornyot, a sétálóutcákban több biztonsági kamerát szereltek fel, a moszkvai metróban pedig kutyás rendőrök járőröznek.