Újévi üzenetében jelentette be visszavonulását az izlandi elnök

Vágólapra másolva!
Húsz év után visszavonul, nem jelölteti újra magát az elnökválasztáson az izlandi államfő. Ólafur Ragnar Grímssont ezt újévi üzenetében jelentette be.
Vágólapra másolva!

Visszavonul az izlandi államfő, Ólafur Ragnar Grímssont ezt maga jelentette be újévi üzenetében. A népszerű politikus

évekkel ezelőtt a nemzetközi hitelezőkkel szembeni ellenállás fő alakja volt az akkor a gazdasági-pénzügyi összeomlás szélére jutott szigetországban.

Közölte, hogy a 2016. júniusi elnökválasztáson már nem indul.

Grimmsont 2012-ben ötödször választották meg Izland köztársasági elnökének. A 72 esztendős államfő előre bejelentett visszavonulását azzal indokolta, hogy - mint fogalmazott - elérkezett az ideje a felelősség átadásának. Izland nemzetközi tekintélye most olyan nagy, amilyen hosszú évek óta nem volt - tette hozzá.