Fegyveresek foglaltak el egy épületet Oregonban

Vágólapra másolva!
Egy fegyveres csoport elfoglalt egy vadvédelmi központot Oregonban, hogy így tiltakozzanak két farmer bebörtönzése miatt. Azt tervezik, hogy évekig maradnak.
Vágólapra másolva!

Fegyveresek egy csoportja tart uralmában egy vadvédelmi központot az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Oregon szövetségi államban, tiltakozásul két farmer bebörtönzése miatt.

A felfegyverzett csapat szombat este foglalta el az oregoni nemzeti park szövetségi tulajdonban lévő épületét. A vezetőjük a The Oregonian című helyi lapnak telefonon elmondta, hogy

Ammon Bundy, a fegyveres csoport vezetője azt is hozzátette, hogy

terveik szerint évekig fognak maradni.

Egyúttal azt is tudatta, hogy százötven támogatójuk van velük.

Bundy azt is hozzátette, hogy ugyan nem áll szándékukban bárkit is bántani, de abban az esetben nem zárják ki az erőszakot, ha a rendőrség megpróbálná kitessékelni őket onnan.

Közterületet gyújtottak fel

Az épületet azt követően foglalták el, hogy a közeli Burns városkában szimpátiatüntetés volt egy apa és fia mellett. Dwight Hammon farmernek és fiának ugyanis vissza kell mennie a börtönbe, mert gyújtogatásért kiszabott büntetésüket súlyosbította a bíróság.

Hammondékat 2012-ben ítélték el, mert

közterületet gyújtottak fel, hogy megvédjék a farmjukat a fenyegető erdőtűztől.

Akkor egy év szabadságvesztést kaptak, ezt le is töltötték, ám a szövetségi ügyészek fellebbeztek, mondván, szövetségi tulajdonban lévő közterület felgyújtásáért minimum öt év börtönbüntetés jár.

Dave Ward seriff a The Oregoniannal közölte, hogy több szervezet dolgozik az ügy megoldásán.