Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Egymillió regisztrált menekült – a hivatalos adatok szerint ennyi ember érkezett az Európai Unió területére 2015-ben. Az, hogy velük utána mi lett, már kevésbé ismert. Van, aki megtalálta a számítását, más a mai napig menekülttáborban lakik, és olyanok is akadnak, akik úgy döntöttek,
nem nekik való az európai élet,
és hazamentek.
Utóbbiak kevesebb figyelmet kapnak a hírekben, de az igazság az, hogy 2015 utolsó hónapjaiban megsokszorozódott azoknak a száma, akik visszatértek szülőhazájukba. Persze nem a háborús Szíriából menekülőkről van szó, döntő többségük gazdasági okokból indult el Európa felé, főleg Irakból.
Senki ne higgye, hogy elszigetelt esetekről van szó. Az iraki kormány adatai szerint az európai nagykövetségeiken sokszor csak
túlórában tudják kiállítani a hazatéréshez szükséges papírokat.
„Már több ezer iraki jött haza, és még több ezren akarnak” – nyilatkozta a The Washington Postnak Szattar Novruz, az iraki bevándorlási minisztérium szóvivője.
De miért dönt úgy egy menekült, hogy a sikeres megérkezés ellenére mégis hazamegy? A legtöbben egész egyszerűen többet várnak Európától, nem kapnak állást, vagy olyan erős a honvágyuk, hogy képtelenek maradni. Így volt ezzel Faiszal Udal Faiszal is, aki 2015 szeptemberében, hosszú és viszontagságos út után érkezett Svédországba.
A 25 éves fiatal a bagdadi oktatási minisztériumban dolgozott takarítóként, amikor úgy döntött, hogy elege van a körülményekből, és csatlakozott a Törökországban élő több millió menekülthöz.
Gyerekkorom óta az volt az álmom, hogy Európába menjek,
ahol szép és biztonságos életem, lakásom és rendszeres fizetésem lesz” – mondta a The Washington Post újságírójának Faiszal, aki érkezése után nem sokkal mégis hazautazott.
A bagdadi kormány szerint a fiatal férfi története egyáltalán nem egyedülálló. A legtöbb iraki gyerek úgy nő fel, hogy idealizált képe van az európai kontinensről.
A hivatalos adatok szerint novemberben
779 iraki tett hozzá hasonlóan,
ami kevésnek tűnik, viszont duplája az októberi számnak. Ráadásul azok nem szerepelnek a statisztikában, akik szintén önként, de konzuli segítség nélkül utaztak haza.
Néhányan azért utaztak vissza szülőhazájukba, mert nem értették a menekültügyi rendszert, mások semmilyen lehetőséget nem találtak a boldogulásra, és akadtak persze olyanok is, akiknek elutasították a menedékkérelmét, és betartották a szabályokat.
„Unalmas volt az élet. Az ételüket pedig még egy macska sem ette volna meg” – jellemezte Faiszal azt a két hónapot, amit egy Malmö melletti menekültszállás vendégeként töltött.
Európába mentem, de rá kellett jönnöm, hogy Európa csak egy idea”
– mondta.
Bár több százezren a háborúk miatt keltek útra, Faiszal elismerte, hogy ő valóban gazdasági okokból keresett jobb életet. Mivel az európai hatóságok szigorúan próbálják kiszűrni a hozzá hasonlókat, kitalált egy történetet, amely szerint iraki milicisták fenyegetik. Úgy fogalmazott:
ha valóban veszélyben lettem volna, nem jövök haza”.
Faiszal hazatérését végül édesapja fizette, aki korábban 8000 dollárt (2 millió 300 ezer forintot) költött arra, hogy fiait Európába küldje.
A menekültek hezitálását több ország is igyekszik kihasználni. Norvégia például több ezer dollárt és ingyenes repülőjegyet kínál azoknak, akik önként hazamennek. Egy kétgyermekes család például
9300 dollárra jogosult, ha elhagyja az országot.
A bőkezű ajánlattal már körülbelül kilencszázan éltek. Sokan egész egyszerűen azért, mert a skandináv országban két évet kell várniuk, míg legálisan munkát vállalhatnak, otthon maradt családtagjaiknak viszont szükségük lenne a pénzre.
Nem marasztalja őket persze az egyre ellenségesebb hangulat sem, Svédország például ismét bevezette az ellenőrzést a dán határon, Németországban pedig hétfőn ismeretlenek több lövést adtak le egy menekültszállásra.
Az ENSZ adatai szerint az Európába érkezett migránsoknak 8 százaléka iraki, azaz körülbelül
80 ezren érkeztek
tavaly. Sokan közülük akkor indultak el, amikor a televízióban látták, mennyien keltek útnak.
A probléma ezzel viszont éppen az, hogy megnehezítik azoknak a dolgát, akik valóban jogosultak lennének a menekültstátuszra. A hatalmas tömegek miatt kialakult káosz közülük is egyre többeket kényszerít arra, hogy visszamenjenek – ha nem is haza, hanem valamelyik törökországi menekülttáborba.
Közéjük tartozik a 42 éves Ibrahim Abdullah, aki jazidiként halálos veszélyben volt Irakban. Akkor menekült el, amikor az Iszlám Állam tavaly megtámadta Szindzsár városát. Az elfogott jazidi férfiakat kivégezték, a nőket szexrabszolgának hurcolták el.
A várost múlt hónapban visszafoglalták a kurdok, de szinte az összes épület romokban hever, az Iszlám Állam katonái pedig még mindig állandó fenyegetést jelentenek, ezért arról szó sem lehetett, hogy Ibrahim oda térjen vissza.
A férfi most egy észak-iraki menekülttáborban él.
Azt mondja, a hazatérés élete legnehezebb döntése volt.
Van, aki úgyis hazamegy, hogy szinte semmije nem maradt. A 34 éves Visszam Razzaq feleségével és négy gyermekével együtt egy bérelt házban élt Irakban, mielőtt Finnországba ment. Taxiját, egyetlen bevételi forrását adta el, hogy ki tudja fizetni a 27 napos utat.
Két bátyját megölték, lakóhelyén folyamatos volt a bombázás, ezért úgy gondolta, jogos a kérelme. Abban reménykedett, hogy hamarosan családját is magával hozhatja. Csakhogy Finnországban a másfél hónap alatt mindössze egyszer találkozott a hatóságokkal, és a szélsőjobboldali menekültellenes tüntetések miatt úgy érezte, nem látják szívesen.
Ha csak húsz százaléka igaz lett volna annak, amit elképzeltem, maradok”
– mondta az édesapa, aki családjával most szülei házának egyik szobájában él.
„Visszajöttem, és mindent a nulláról kell kezdenem. Minden erőfeszítésem felesleges volt” – tette hozzá.
