Idén megduplázódhat a menekültek száma Norvégiában

Vágólapra másolva!
Hivatalos becslések szerint 2016-ban akár kétszer annyian kérhetnek menedéket Norvégiában, mint előző évben, pedig már 2015 is rekordot döntött. Idén 50-60 ezerre nőhet a menekültek száma.
Vágólapra másolva!

2015-ben 31 145 ember nyújtott be menedékkérelmet Norvégiában, 20 ezerrel több, mint 2014-ben. Idén a számuk elérheti az 50-60 ezret a bevándorlási hivatal becslése szerint.

A kérelmek több mint felét tavaly októberben és novemberben nyújtották be – idézte a The Local Frode Forfangot, a hivatal vezetőjét.

Sok gyerek jön egyedül

Nem csupán a menedékkérők nagy száma jelent kihívást, hanem az is, hogy minden hatodik menedékkérő felnőtt felügyelet nélkül érkező fiatalkorú.

A menekültek többsége szír (10 536 fő) és afgán (6987). Az afgán, iraki és iráni menedékkérők száma 10-15-szörösére emelkedett 2014-hez képest.