Hét gyereket szült az apjának

2016.01.10. 11:26

Őrizetbe vette az argentin rendőrség azt a férfit, aki évtizedeken keresztül rendszeresen megerőszakolta és bántalmazta a lányát. 

Az 56 éves férfit az után vették őrizetbe, hogy 31 éves lánya elvitte az egyik gyerekét orvoshoz, akinek elmondta, hogy mindkettőjüknek ugyanaz az apja – számolt be az El Tribunóra hivatkozva a brit Independent.

Az orvos értesítette a hatóságokat, így derült ki, hogy a kislány 9 éves volt, amikor meghalt az édesanyja – az apja akkor közölte vele, hogy át kell vennie a feleség szerepét.

A férfi azóta rendszeresen megerőszakolta és bántalmazta a lányát, aki hét gyermeket szült az idők folyamán. A gyerekek általában kénytelenek voltak végignézni a támadásokat.

Az apja azzal is fenyegette, hogy megöli, ha bárkinek elárulja az igazságot.

Most viszont apaági rokonai próbálják meg fenyegetésekkel rávenni, hogy vonja vissza a vallomását.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra